El
POV:
Hosszú
percek… talán negyed órája már, hogy szinte önkívületi
állapotban figyeltem a földön fekve a fehérre meszelt plafont.
Képtelen voltam felfogni, hogy alig egy hét – de lehet már kettő
is… ki számolja? – telt el a maghallgatás óta. A napok
felgyorsultak, s hirtelen egyedül, a kicsi lakásom szinte már
üresnek mondható szobájában találtam magam.
Talán
akkor vesztettem el az idő fonalát, mikor Yoongi a próbaterembe
cibált. Ahogy ott álltunk a helyiség közepén, olyan erőtlennek
mégis boldognak éreztem magam. Bármennyire is gondolkodtam, arra
jutottam, hogy ez volt az első bók, amit a fiútól kaptam. Úgy
éreztem, még ha nem is kerülök be a bandába, már csak azért
megérte az a sok szenvedés, hogy hallhassam ezeket a szavakat Suga
szájából. Nagyobb elismerés volt ez számomra bárki másénál,
hisz tudtam, hogy nem szimpatizál velem… mégis engem választott.