El
POV:
Az
első fiú már javában a választott dalt énekelte, de hiába
próbáltam koncentrálni, képtelen voltam rá… Ahogy a földön
ülve átkaroltam térdeimet, egyre csak a folyosón, a két férfi
szájából elhangzott szavak ismétlődtek elmémben, mitől a
fájdalom töretlenül a fejem hasogatta, akár egy éles szekerce.
Valóban számba vettem minden lehetőséget? Tényleg csak ez az
egy út áll előttem? Megéri idollá válni ilyen áron?
Igazán ezt akarom? Ez lenne az álmom?
A
kétely sötét fellege lengte körbe mihaszna lényemet, s
bármennyire próbáltam visszafojtani, a könnyek könyörtelenül
mardosták szemeim. A fal mellet begubózva, szüntelen az
eltökéltség apró szikrái után kutattam szívemben, hogy újra
lángra gyújthassam a vágyat, ami eddig a pontig eljuttatott. A
vágyat, hogy megmutathassam a zeném a világnak; a vágyat, hogy a
színpadon állhassak; a vágyat, hogy maradandót alkossak, ezzel
büszke mosolyt csalva a szüleim arcára, kik látták, min mentem
keresztül, s most valószínűleg az aggódás vájta mély
ráncokkal karöltve tekintenek le rám.