El
POV:
–
Aish!
Mi van már? – morogtam idegesen, mikor valaki elkezdett csikizni
az állam alatt.
–
De
morcos vagy – nevetett kissé feszülten Hoseok.
–
Sajnálom!
– ültem fel a kanapén, lüktető fejemet fogva. – Nem sokat
aludtam az éjszaka – masszíroztam a homlokom két ásítás
között.
–
Mi
nyomja a szíved kicsi dongsaeng? – huppant le mellém, majd
megpaskolva combjait jelezte, feküdjek nyugodtan az ölébe. Kissé
vonakodva, de lehajtottam a fejem a lábaira. Eszembe jutott, mikor
fordított felállásban ugyanígy ültünk a hotelszobámban. s az
emlékezéstől halvány mosoly kúszott az arcomra. Biztos voltam
benne, hogy ezzel akarja viszonozni az akkori tettemet… szükségem
is volt rá. –
Na,
mesélj! –
kezdte el simogatni a hajamat, ami hihetetlenül jól esett. Rég
volt részem effajta gyengédségben. Közel álltunk egymáshoz a
bátyámmal, de annak is már több mint egy éve, hogy ő így
próbálta volna ápolni a lelkemet.