Rain - 24. rész

Suga POV:

– Köszönjük szépen, hogy itt voltatok! – hajolt meg a műsorvezető. Nem kicsit lepődtünk meg, mikor kiejtette a száján a koreai szavakat.

– Te tanítottad neki? – karolta át El vállát Hobie az adás után, mire a kisebbik apró mosolyra húzva a száját, bólintott egyet.

– Szeretett volna kedveskedni nektek valahogy.

– Azt hiszem, határozottan sikeres volt – paskolta meg a lány fejét Jin, mire az piruló arccal a tarkójára simított. Elégedettnek tűnt. Ilyen apróságok is örömet okoznak neki? Hogy lehet valaki ennyire aranyos? … Bassza meg! Min Yoongi, most hagyd abba!

Csak legyen vége a turnénak, és tűnjön el ez a lány, hogy minél hamarabb kiverhessem a fejemből!

***

– Még hány helyszín van? – terültem el az ágyamon.

– Négy – nézett fel egy pillanatra a telefonjából Rapmon.

– Beszéltél már Manager hyunggal? – fordultam az oldalamra.

– Nem.

– Sejin hyunggal? – emeltem fel e fejem összeráncolt homlokkal.

– Nem!

– De – támasztottam meg magam a könyökömön –, direkt megkértelek, hogy rendezzük le a dolgot minél hamarabb.

– Hagyd Hobeom hyungra a dolgokat – nézett rám szúrósan. – Hidd el, tudja, mit csinál, különben mi sem itt tartanánk.

– Akkor majd én beszélek vele – sóhajtottam. – Holnap – dőltem vissza a párnák közé.

– Gondold át, mit is akarsz tenni szegény sráccal – súgta maga elé. Srác mi? Ó, ha tudnád, amit én, te is egy véleményen lennél velem! Jimin határozottan zaklatja a lányt. Teljesen kifordult magából miatta. Csak összezavarják egymást. Ráadásul… bennem is oda nem illő érzéseket keltett. És még én gondoljam át, mit akarok vele tenni? Ő mit tett és tesz velünk folyamatosan? – Most akarnád hazaküldeni… a vége előtt? Körülbelül két hét van hátra. Bírd ki! – csúsztatta telefonját a párnája alá. – Holnap indulunk tovább. Inkább aludd ki magad – kattintotta le a lámpát, ezzel sötétségbe borítva a szobát. Bírjam ki, mi?

***

– Yoongi! Kelj már fel, az Istenért! – rángatott a vállamnál Jin, mire súlyos szemhéjaim végre engedelmeskedve felnyíltak. – Megérkeztünk – lökött rajtam egy utolsót, majd sietősen távozott a majdnem üres gép fedélzetéről.

– Hogy tudsz mindig ilyen mélyen aludni, hyung? – nevetett El.

– Majd, ha te is annyi idős leszel, mint én, megérted! – tápászkodtam fel, ám hirtelen éles fájdalom nyilallt a nyakamba, mire felszisszenve kaptam a sajgó tarkómhoz. Ezt jól megcsináltam!

– Elaludtad a nyakad? – nézett rám aggódó tekintettel.

– Jól sejted – nyomkodtam a kínzó csomót a fájdalom enyhülése reményében, de csak rontottam a helyzeten.

– Majd én kimasszírozom a kocsiban, de most menjünk – emelte el a kezem a nyakamtól egy mosoly kíséretében. Újra meleg érzések kerítettek hatalmukba. Máskor is előfordult már, hogy hasonló ápolásra szorultam, de eddig egy staffos segítsége sem töltött el ilyen boldogsággal. Nem! Ha még közelebb engedem magamhoz, képtelen leszek elengedni…

– Kö… köszönöm – pislogtam megilletődve. Miért nem tudok egyszerűen nemet mondani neki?

El POV:

– Jobb lett? – siettem Suga után, kiszállva a kocsiból. Nem tudom, mi ütött belé, de végre normálisan bánik velem!

– Sokkal! – mosolygott rám úgy, mint még soha azelőtt. Vagyis talán egyszer… Mindenesetre, kissé meglepett. – Remekül bánsz a kezeiddel – dobott meg kedves megjegyzésével, majjd egyszerűen magamra hagyott.

– Hm... – sütöttem le a szemem, majd arcomra csapva visszahoztam magam a merengésből, s rögtön Yoongi után szaladtam. – Ha esetleg máskor is történne ilyesmi, nyugodtan szólj – mosolyogtam.

– Mindenképp – paskolta meg a fejem. Nem tudok rajta kiigazodni…

– Mi történt, hogy most nem veszekedtek? – karolt a nyakunkba Taehyung a szokásos vigyorával.

– Kivételesen nem húzott fel a Törpicsek – lökte le Tae kezét Suga, s kiöltve rám a nyelvét, sietős léptekkel távozott.

– Rég láttam a kamerákon kívül ilyen… kevésbé mogorvának – pislogott meglepetten V.

– Lehet kimasszíroztam belőle a gorombaságot – kuncogtam.

– Akkor neked valami hihetetlen varázserő rejlik a kezeidben – húzott közelebb magához, összeborzolva a hajamat.

– Ki tudja, mikre vagyok képes ezekkel itt – nevettem gonoszan, játékosan táncoltatva az ujjaimat.

– Mi a helyzet Hobeom hyungnimmel? Mit szeretett volna? – váltott élesen témát Tae, eltüntetve a mosolyt az arcáról. Az én arckifejezésem is hasonlóan mutathatott. A vidámságom egy csapásra elillant a súlyos téma felvetését követően. Felületesen meg is feledkeztem a dologról, de valahol mélyen mindig ott motoszkált bennem, és nem hagyott nyugodni egy percre sem.

– Megkért, hogy ne mondjam el senkinek, miről beszéltünk – sóhajtottam. – Sajnálom! – bújtam ki a karja alól.

– Semmi gond. Majd eljön az ideje – biccentett.

– Yah! – löktem vállba. – Mi ez a komolyság! – kuncogtam megcsikizve a hasát.

– Állj! – nevetett, megpróbálva távolodni. – Nem bírom! Állj! – fogott le a csuklómnál és eltolt magától, majd lihegve párat, egy mosoly kíséretében elengedett. – És meddig fogsz még titkolózni? – vált újra komorrá ábrázata.

– Neked ma rendkívül jó kérdéseid vannak Kim Taehyung! – túrtam idegesen a hajamba.

– Nem sürgetni akarlak, csak… a turnénak hamarosan vége. Nem hiszem, hogy sokat veszíthetnél. Ráadásul neked is könnyebb lenne a lelkiismereted.

– Te ki vagy és mit tettél a bolondos barátommal? – néztem összeszűkült szemekkel az előttem állóra, mire felnevetett.

– Most mondd, hogy nincs igazam!

– Seominnek mindenféleképpen el szeretném mondani – nyögtem ki egy hosszas gondolkodás után. Ki szeretnék békülni vele. – Ő mindig olyan őszinte volt hozzám.

– Csak rajta! Szerintem nem fogja olyan rosszul fogadni, mint gondolod. Kezdésnek jó lesz! – csapta össze a tenyereit.

– De Hobeom-shi arra is megkért, hogy ezt se mondja el – néztem fel rá. Elszántam ugyan magam, de valamiért tartottam a menedzsertől.

– Oké – húzta hosszan a magánhangzókat. – Nem gondolod, hogy ez egy kicsit furcsa? Ha nem engedné, kérdezz rá, hogy miért nem. Esetleg engedékenyebb lesz – kacsintott. Egy próbát megér!

Az eligazítás és a kipakolás után első utam Hobeom-shihez vezetett. Nem tudom pontosan, meddig álltam tétlenül az ajtaja előtt, de minden bizonnyal sokat. A lábaim gyökeret vertek, a kezem pedig kopogásra emelkedett, de nem vitt rá a lélek, hogy megtegyem, amit meg kellene tennem. „Csak rajta!” – hallottam meg Taehyung hangját a fejemben, ami rögtön cselekvésre késztetett.

– Hobeom-shi, El vagyok! – szólaltam meg a kopogást követően.

– Gyere csak! – invitált be vidáman. Lassan, lehajtott fejjel sétáltam be a szobájába, ahol minden olyan rendben volt, mintha még senki sem járt volna ott. Az egyetlen árulkodó jel az asztala volt, ahol néhány irat és a laptopja pihent.

– Döntöttél a meghallgatást illetően? – ült le az asztal előtti székre.

– Ne… nem, még nem – simítottam a karomra, fel sem nézve a földről.

– Szeretném, ha minél hamarabb döntenél, hogy amint lehet, Szöulba repülj a turnéz követően – sóhajtott.

– Tudom – néztem fel rá. – Sajnálom, de bármennyire is szeretném, nehéz dönteni számomra… több szempontból is. Nem is gondolkodnék, ha Németországról lenne szó, de...

– Rendben. Ne aggódj! – mosolygott. – Akkor miért jöttél?

– Nem bírok tovább hazudni – nyögtem ki néhány pillanatnyi kínos csendet követően. – Úgy érzem, hogy mindenkit becsapok.

– Megértelek El, de…

– Csak egy valakinek hadd mondjam el – szakítottam félbe. Legalábbis egyelőre…

– Kinek? – húzta fel kíváncsian ez egyik szemöldökét.

– Az egyik sminkesnek, Seomin-shinek.

– Megbízol benne?

– Igen! – vágtam rá azonnal.

– Legyen! – masszírozta a halántékát. – De a meghallgatás maradjon titok.

– Rendben! Köszönöm! – hajoltam meg mélyen, majd vigyorogva elköszöntem és távoztam.

Nem teljes siker, de most megteszi... Remélem, Tae-nek igaza lesz, és Seo jól fogadja majd!

 

 _____________________________________________________

Sziasztok! 

Nagyon sajnálom, hogy a múlthéten kimaradt egy rész! Igyekszem mostantól rendszeresen hozni, ami remélem, sikerülni is fog... ^^ 

A következő rész reményeim szerint izgalmasabb lesz, de ez a kis áthidaló részecske elengedhetetlen volt. Bocsi! :3 

Remélem, azért tetszett!