Rain - 18. rész

El POV:

A srácok és én is hamarosan elkészültünk az interjúra. Yoongi tekintete éles karmokként marták a hátamat mindvégig… ami a kevesebb gond volt, hiszen már megszoktam. Viszont zavart, hogy olyan jól elbeszélgettünk és mégis ez lett a vége. Miért taszít el magától?

A másik jómadár, Jimin is neheztelő pillantásokat vetett rám olykor. Mi az, hogy még neki áll feljebb? Ő csókolt meg csak úgy a semmiből. Ó igen! Nem felejtettem el, ami történt, de ha folyton azon őrlődtem volna, már rég felemésztettem volna magam. Jobb, ha nem is gondolok rá többet… újra!

Az interjú jól sikerült, a koncert pedig feledhetetlen volt! Talán még jobb, mint Münchenben…

– Hiába dolgozom velük több, mint három éve, még mindig rácsodálkozom, mennyire magukkal tudnak ragadni – figyelte pislogás nélkül a színpadon álló fiúkat az egyik idősebb fodrászhölgy.

– Valahogy megértem – húztam mosolyra a szám, ahogy végignéztem a hét srácon, akik felhőtlenül nevetve búcsúztak el rajongóiktól… amit úgy tíz perccel ezelőtt kezdtek el. Képtelenek elválni a rajongóktól!

– Remek fiúk egy remek családban – sétált el, miután végigsimított a hátamon. Család. Igen, hisz ők azok egymásnak… és én egy időre ennek a részese lehetek.

***

– Kész vagy már? Mit tudsz ennyit készülődni? – dőltem idegesen az ajtófélfának.

– Egy nőt sose siettess! – libbent ki Seomin a fürdőből egy szál törülközőben és a bőröndjében kezdett el matatni. – Melyik? – emelt fel egy pasztellrózsaszín-fehérpöttyös és egy fekete-csipkés ruhát.

– Fogalmam sincs – ráztam a fejem. – Csak vacsorázni megyünk – forgattam a szemeim.

– Persze – dobta a ruhákat az ágyra –, mert nektek olyan könnyű! Felvesztek egy farmert meg egy inget és bárhová elmehettek – lépett közelebb fenyegetően, végigmérve öltözékemet. Ez valóban igaz…

– A pöttyöset – sóhajtottam. – Csak menjünk!

– Miért azt? – nézett a ruhára csalódottan.

– Ha a másikat akarod, vedd fel azt – csaptam a homlokomhoz. Istenem, sokat szidtalak már a sorsomért, de ezt az egyet köszönöm… köszönöm, hogy nem lettem ilyen!

– Nem – fonta karba a kezeit. – Tudni akarom, hogy miért – fújta fel az arcát. Aish! – Biztos akarok benne lenni, hogy nem csak a hasadra csaptál.

– Rendben – fújtam ki a levegőt a tüdőmből idegesen. – A fekete ugye elég elegáns, nem? – löktem el magam az ajtótól. Bólintott. – Nos, az étterem elég jól menő hely, de nem mondanám kimondottan elegánsnak – lépdeltem az ágyhoz kimérten. – Remélem, most már hamarosan elkészülsz – kaptam fel a ruhát és a kezébe dobtam.

– A végén még kiderül, hogy ehhez is értesz – kacsintott rám kacéran, s elkezdett belebújni az anyagba. Aish! Megint szórakozott velem! Meg kellene tanulnom felismerni… – Kész! – vigyorgott, amint egy fehér kardigán is rákerült.

– Remek! – tapsoltam, majd a csuklójánál megragadva a lifthez húztam.

– Megint nem ettél? – morgott. Válaszolnom sem kellett, mert a lift ajtajának kinyílását követően hatalmasat kordult a gyomrom.

– Csak nem éhes vagy? – nevetett Hobie. – Milyen lenne már, ha interjú közben is megmordulna a hasad! – lépett hátrébb a leaderrel egyetemben, hogy mi is beférjünk. A liftben Suga is jelen volt, s csendben a sarokba araszolt… még csak fel sem pillantott ránk.

– Rendesen kellene enned – tette vállamra kezét Namjoon.

– Ne csináljunk ebből akkora ügyet! Csak mordult egyet a hasam – nevettem zavartan.

– El, hallgatnod kellene rá – bökött oldalba Seomin. Fájdalmasan felsóhajtottam, majd beleegyezően bólintottam. Nem mintha azért nem ennék, mert nem akarok…

– Többiek? – eszméltem fel, ahogy a kis helységre telepedett a csend.

– Előre mentek Hobeom hyunggal – vont vállat Yoongi. Ó… nahát, ki szólalt meg?

A lefelé tartó út Hoseok és Seomin csevejével telt, amibe olykor Namjoon is becsatlakozott, de én és Yoongi a továbbiakban néma csendben utaztunk. Néha, a szemem sarkából a szőke felé pillantottam, aki mélységesen el volt foglalva a padlózat tanulmányozásával. Különösen feszült volt a légkör, de úgy tűnt, mintha a három másik személynek ez fel sem tűnne. Csak én érezném így?

– Aigo! Mi tartott eddig? – nyafogott V, ahogy beültünk a kocsiba.

– Nami nem tudta eldönteni, melyik sapkáját vegye fel – válaszolt Hoseok.

– De mint látjátok, rosszul döntött – tette hozzá Suga, mire mind felnevettek. Kivéve persze Rapmont… és engem.

– Jellemző, hyung! – veregette vállon Jimin a leadert, mire a haragos Mon arca is ellágyult.

– Hangulatos kis hely – jegyezte meg Seomin, belépve az épületbe.

– Én választottam – húzta ki magát Jin. – Mindig ki akartam próbálni a francia konyhát, és a barátaim ezt ajánlották – ecsetelte, ahogy a pincér az asztalunkhoz vezetett.

– Jó választás volt – mosolygott Seomin, miközben Sejin illedelmesen kihúzta neki a széket.

A fiúk szokásukhoz híven hangosak voltak. Több szigorú pillantást is kaptak érte, de nem vették magukra. Őszintén szólva, én örültem, hogy ennyire elevenek. Rég nem tapasztaltam már, milyen, ha sok ember vesz körül. Tetszett. Kimondottan élveztem a helyzetet és szeretve éreztem magam… még úgy is, hogy egész este csak piszkáltuk, szurkáltuk egymást, viccesnek gondolt beszólásainkkal. A bátyámmal nem ilyen a kapcsolatunk, s titkon vágytam erre a hangulatra, a civakodásra. Arra, hogy hülyeségből sértegessük egymást, abban a tudatban, hogy senki sem fog megsértődni.

– Mostantól csak Törpének foglak hívni – nevetett V, ahogy a szállás felé tartottunk.

– Ó, igen? – bokszoltam a vállába tettetett haraggal… jó erősen.

– Ez harmatgyenge volt! – röhögött fel Tae.

– Lehetne akkor Törperős. – tette hozzá Suga a hátsó ülésről, gúnyos mosollyal az arcán.

Nos, igen… az induláshoz képest eléggé megeredt a nyelve. Neki volt az egyik legnagyobb szája, ami a sértegetésemet illeti. A másik kettő Taehyung és Seomin volt… de Hobeom-shi sem fogta vissza magát. Bár ő inkább J-Hope-ra volt kihegyezve, csakhogy húzza az agyát.

– Akkor te meg lehetsz Törpapa! – öltöttem rá a nyelvem hátrafordulva, mire a vigyor leolvadt az arcáról, s elfordulva az utca fényeit kezdte vizslatni.

– Jól van, elég lesz! – nevetett Jin. – A korral kérlek, ne viccelődj – simított a hajába. Egy kicsit felhúzta magát. Ezt leginkább a grimaszba torzul mosolya árulta el. Talán sok volt neki ez a mai este.

– Nyugi hyung – karolta át Jimin –, még te is fiatalak számítasz – próbálta megbékíteni.

– Talán – tette hozzá Jungkook pókerarccal. Mindenki felröhögött, Jin halántékán pedig már szemmel ki lehetett tapintani a dagadó ereket. Gyenge pont…

– Jól van srácok! Most már mindenki nyugodjon le – szólt hátra az anyósülésről Rapmon, aki eddig türelmesen hallgatott. – Holnap meetingünk lesz, aztán pedig utazunk tovább – magyarázta. – Ne fárasszátok le egymást már most. Egyöntetűen sóhajtottunk, s mintagyerek módjára visszaültünk a helyünkre és csendesen elfoglaltunk magunkat.

– Köszönöm! – döntötte hátra a fejét a leader. Hangjában megkönnyebbülés csengett. Mint valami apuka, de komolyan…

________________________________ 

Sziasztok!

Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, hogy kimaradt egy rész, és most is csak egy rövidet hoztam...
Elég húzós volt a hetem, a hétvégém pedig zsúfolt. (Az oneshotot is csak azért tudtam megosztani, mert lényegében átírtam Jimin karakterére egy kétéves novellám...)

Remélem, nem haragszotok! Igyekszem összeszedni magam! ^^

(jav.: Lol... azóta már eléggé hozzászokhattatok a hosszú kimaradásokhoz. Nekem csak nemrég tűnt fel, hogy lényegében 2016-ban havonta egy résszel "büszkélkedhet" a történet. ><)