Rain - 17. rész

El POV:

– Te mit hangoskodsz már ilyen korán? – nyöszörögtem benyitva a hajszárító idegesítő hangjától visszhangzó fürdőbe.

– Milyen korán? Mindjárt kilenc – állította le egy pillanatra a gépet Seomin, majd visszakapcsolva, folytatta tovább a haja szárítását.

Ásítva visszaslattyogtam a szobába, s hassal az ágyra vetődtem. Még hogy nincs korán! Nyáron a kilenc igenis korán van.

Az ágynemű kellemes illata lassan újra álomba ringatott, mikor hirtelen Namjoon szavai derengtek fel a gondolataimban. „Kilenckor kezdődik a próba.” Hasamról hátamra fordultam egy nagy levegőt véve… aztán az idillt a villámként belém hasító felismerés törte meg.

– Kilenc óra?! – pattantak fel a szemeim. – Basszus! El fogok késni! – dobáltam le magamról a pizsamának kinevezett pólót és rövidgatyát. Sietősen magam köré tekertem a fáslit, s felkaptam egy másik pólót.

– Mit hangoskodsz? – jött ki Seomin, gúnyosan ismételve korábbi kérdésem.

– Elkéstem! – ugráltam, ahogy próbáltam magamra rángatni a farmerem.

– Gáz! – kacagott ördögien.

– Ittál már kávét? – álltam meg egy pillanatra, ledöbbenve a lány hozzáállásán.

– Nem – gondolkodott el. Minden világos!

– Majd találkozunk! – bújtam bele hanyagul a cipőmbe, majd kirohantam az ajtón. Remélem, odatalálok!

Idegesen nyomkodtam a lift gombját, majd konstatálva, hogy sosem fog megérkezni, a lépcsőn kezdtem lefelé rohanni. A szálloda előtt bepattantam egy taxiba, s leadva az úti célom, lihegve hátradőltem.

– Bocsánat! – vágódtam be a BTS feliratú ajtón. A fiúk szerencsére még bent voltak, ám mind értetlenül pislogtak rám, megállva az evéssel.

– Miért kérsz bocsánatot? – nyammogott Hobie.

– El… elkéstem – lihegtem. Sosem voltam valami olimpikon, nem voltam hozzászokva a sportoláshoz. – Kilencre itt kellett volna lennem – huppantam le egy szabad helyre, Jungkook és Jin közé. A srácok furcsa grimasszal az arcukon előkapták a telefonjaikat, majd hol rám, hol a kijelzőre pillantottak.

– De hát még csak fél kilenc van – mutatta felém a mobilját Tae. Hitetlenkedve kaptam elő én is a saját készülékemet, ami ugyanazt az időt mutatta.

– Seo… Min! – préseltem ki a két szótagon a fogaim között idegesen.

– Kedvelem a lányt! – nevetett fel Suga, egy nagydarab húst salátával a szájába tolva. Nos, ha szemmel ölni lehetne, a fiúk már elkezdhették volna szervezni a szőkeség temetését.

– Nem kérdezett senki – fordítottam el a fejem –, hyung – tettem hozzá cinikusan. A fiú zavartan felnevetett, majd áthajolva az asztal felett nézett szembe velem izzó tekintettel.

– Szemtelen kölyök! – pöckölte meg a homlokom.

– Yah! – kaptam a fájdalmas ponthoz.

– Ki vitt neked kaját? – ült vissza a helyére, egy újabb falatot rakva a szájába. – Pukkancs – motyogta az orra alatt. Szóra nyitottam a szám, de jobbnak láttam, ha ezúttal befogom. Mikor lettem én ilyen szájalós? Sértődötten emeltem fel egy pár pálcikát, hogy én is neki láthassak az evésnek, ha már kiderült, hogy van még időm. Mintha az előbbi szócsata meg sem történt volna, békésen falatoztunk a szőkével, miközben a srácok értetlen pillantásokat vetettek ránk.

***

A próba hasonlóan jó volt, mint a múltkor. Még mindig hihetetlenül lenyűgözött az az energia, az a profizmus, ahogy táncoltak és énekeltek. Csak elképzelni lehet, mennyi munka és verejték van a tudásuk mögött. Tehetségesek mind… egytől egyig.

– Jók voltatok – dicsértem meg a srácokat, ahogy visszaértünk a váróba.

– Kösz – vigyorogtak büszkén, mégis szerényen.

Döbbenetes, hogy ennyi idő és elismerés után sem szálltak el maguktól. Úgy tűnt, ugyanolyan jól esett nekik ez az apró kis gesztus, mint mikor először hallották.

Mindegyikük elterült valahol, hogy pihenjen egy kicsit. Zenét hallgattak, olvastak, beszélgettek, vagy épp aludtak… azonban a tekintetem megakadt Sugan, aki buzgón írogatott egy apró füzetbe. Hirtelen mérhetetlen bűntudat fogott el. Előző este valószínűleg megbántottam, s reggel sem épp megfelelően viselkedtem. Bocsánatot kellene kérnem... Amint kigondoltam, a lábaim önálló életre keltek, s csak arra eszméltem, hogy Yoongi mellett szobrozok. Ott álltam, mint egy cövek, szótlanul és csak néztem ki a fejemből. Nem tudtam, mit és hogyan kellene mondanom.

– Most is csak bámulni fogsz, vagy szeretnél valamit? – nézett fel a füzetéről egy sunyi vigyorral az arcán.

– Én nem… – kezdtem bele a mondandómba, de mikor láttam, hogy vigyora egyre jobban szétterül, leesett. Csak szórakozik velem! – Mit csinálsz? – ültem le mellé magamba fojtva minden indulatomat. Meglepett ábrázatából arra következtettem, nem erre a reakcióra számított.

– Dalszöveget írok – válaszolt, miután megköszörülte a torkát.

– Ó! – leskelődtem volna bele irományába, de lehajtotta a füzet fedelét. – Miről írsz?

– Kiadom magamból az irántad érzett dühömet és felháborodásomat – dőlt hátra lehunyt szemekkel. – Röpke tizenkét óra alatt, kétszer is sikerült felhúznod.

– Ami azt illeti, igazából ezért jöttem most ide – simítottam a tarkómra. Lassan felnyitotta a pilláit, s kíváncsian fürkészte az arcomat. – Sajnálom, valóban… nem volt megfelelő a viselkedésem – sóhajtottam. – Köszönöm, hogy gondoltál rám, és hoztál nekem tegnap hamburgert – hajtottam le a fejem. Miért ilyen nehéz ez?

– Nincs mit – hallatszott kedves hangja, s mikor felpillantottam, Yoongi édes mosolyával találtam szemben magam. Nem igazán tudtam, mit is mondhatnék ez után, s rajta sem látszott az igyekezet. A közénk telepedő kínos csendet végül mégis ő törte meg.

– Esetleg kíváncsi vagy, miket írtam eddig? – pirult el. – Mármint a fiúk mondták, szoktál dalokat írni. Gondoltam kíváncsi lehetsz egy tapasztaltabb…

– Érdekel! – vágtam a szavába, s kikaptam a kezéből a noteszt.

– Vá… várj! – vette vissza. – Amit most írtam, az biztos nem tetszene – villantak ki apró fogai, s lapozgatni kezdett.

– Ilyen indulatokat szítottam benned? – nevettem. Szóval ilyen is tud lenni?

– Lehet sláger lesz belőle. Szóval, ha hallasz egy BTS számot, ami csak sípolásból áll, tudd, hogy te ihletted – nyújtotta elém a jegyzetét, amit rögtön el is vettem, s olvasni kezdtem.

– A kézírásod…

– Igen, tudom. Sajnos a kezem gyorsasága nem ér fel a gondolataiméval… ez az eredmény. Azért el tudod olvasni?

– Próbálkozom – forgattam a füzetet a kezemben. Mindent beleadtam, s végül sikerült megfejtenem a titkot, s könnyűszerrel elolvastam a verset. Mit ne mondjak, remek volt, s nagyon meglepődtem. Persze, nem a szöveg színvonalán, hiszen már sikerült megismernem a fiúk dalait, s ezzel együtt Suga szövegeit is… inkább a tartalom volt az, ami meghökkentett.

– Ez egy elég szentimentális szerelmes dal – meredtem a sárgás lapokra. – Nem tudtam, hogy…

– Hogy érzek ilyesmit? – nevetett. – Én is csak egy egyszerű ember vagyok. – Kijelentését követően újra kellemetlen csend uralkodott el rajtunk, s ez kezdett lassan az őrületbe kergetni.

– Te szerelmes vagy? – csúszott ki a számból hirtelen a kérdés. Meggondolatlan közvetlenségem engem is meglepett, s égő arccal fordultam el tőle.

– Voltam – sóhajtott, mire azonnal rápillantottam. – Mindig csak plátói szerelmeim voltak, s az ilyen dalokkal emlékszem vissza rájuk – kúszott egy halvány mosoly az arcára.

– Értem – sütöttem le a szemem. Bár ezt mondtam, egyáltalán nem értettem. Nem voltam még szerelmes, így fogalmam sem lehet, milyen érzés, mikor az érzés nem kölcsönös… Bár egy nagyon rossz és szomorú érzéssel tudtam azonosítani.

– De mutatok egy másikat – kapta ki a kezemből a füzetecskét, s sebesen lapozni kezdett. – Ezt olvasd!

– Rendben – bólintottam. Alig kezdtem bele, megérkeztek a fodrászok, stylistok, sminkesek… Seominnel együtt. A lányt megpillantva azonnal felugrottam, s Yoongi ölébe dobtam a noteszét, de ő visszahúzott.

– Én nem tenném – rázta a fejét a szőke.

– De… – néztem rá kétségbeesetten. – Megint ellenem fordulsz – torzult el az arcom a dühtől. – Pedig azt hittem ezen már túl vagyunk – rántottam ki a karom a szorításából.

– Csak próbálok egy kis értelmet gyömöszölni a fejedbe, egy hyunghoz méltóan – emelte fel a hangját összeszűkített szemekkel. Éreztem, hogy minden szempár ránk szegeződik, s kíváncsian lesik az eseményt.

– Yah! Srácok! – lépett végül mellénk Namjoon. – Eddig olyan nyugisan elbeszélgettetek… Miért kell folyton civakodnotok? – ingatta a fejét.

– Ezt én is kérdezhetném! – vágtuk rá egyszerre Sugaval, majd szúrós tekintettel meredtünk a másikra.

– Nos, ha már így egyetértünk, akkor dolgozhatnánk is, nem? – csapta össze a tenyerét a leader, s felhúzva Yoongit, átültette az egyik tükör előtti székbe.

Felfújt arccal néztem, ahogy Seomin mosolyogva sminkeli ellenségemet, s a pumpa csak egyre feljebb ment bennem. Miért kell mindig így végződnie? Miért idegesít fel ennyire ez a srác?