Rain - 15. rész

El POV:

A válaszadástól a stewardess hangja mentett meg, ahogy az övek becsatolására szólított fel minket.

Amíg fel nem szállt a gép, egy szót sem szóltam, Seomin pedig csak vigyorogva figyelt.

– I… igen – hebegtem a választ, kicsatolva az övem, amint stabil helyzetbe került a gép. Annyira hülye vagyok!

– Mi igen? – tette a vállamra a kezét V. A meglepettségtől majdnem átugrottam a szomszédom ölébe.

– Csak beszélgettünk – nevetett a lány.

– Azt hittem, én többet érek neked egy lánynál – nézett rám kiskutya szemekkel Taehyung. Persze én tudtam, hogy csak szórakozik, mint általában, de a kijelentés csak erősebb szárnyakat adott Seomin repdeső képzeletének. A lány szemöldöke egyre fentebb kúszott a homlokán.

– Sosem mondtam ilyet – fontam karba a kezeim.

– Miről van szó? – libbent elő Jimin a „zaklatóm” háta mögül.

– Elnek fontosabbak a lányok, mint mi – vázolta felháborodva Tae. A vörös először meglepődött, majd elvigyorodott.

– Nem kellene ilyen feltűnően csajoznod – bökdöste meg erősen a vállam.

– Ki mondja? – löktem el a kezét, s a fájdalmas pontra szorítottam a tenyerem.

– Én! – ragadta meg a csuklóm, majd felrángatva az ülésemből, elkezdett húzni.

– Ji… Jimin! – kiáltottam suttogva, hiszen nem akartam még jobban megzavarni a többi utast. Ha megint valami furcsát csinál…

Hátrapillantva csak azt láttam, hogy V lehuppant a helyemre, Seomin pedig értetlenül nézett utánam.

– Mi van? – rántottam ki a kezem karmai közül, amint a mosdó takarásában megállt.

– Azt akarod, hogy mindenki rájöjjön? – nézett rám szúrós tekintettel.

– Már miért is jönne rá? – dőltem háttal a falnak.

– Egy lánynak biztos gyanús lenne a viselkedésed – vonta meg a vállát. – Ők megérzik az ilyet, nem?

– Miről hadoválsz? – kuncogtam. – Neki inkább az lesz gyanús, hogy elrángattál.

– Miért? – hebegte zavartan.

– Mert egy fiú vagyok, aki a saját neméhez vonzódik – vigyorodtam el kezeimmel idézőjeleket formálva. Ő csak nagyokat pislogott rám meglepetten, résnyire nyitott szájjal, végül elnevette magát.

– Te beteg vagy! – túrt vörös tincsei közé.

– Nagyon kínos helyzet alakult ki. Rögtön lejött neki, hogy lány vagyok – sóhajtottam apró mosolyra húzva szám. – Amúgy meg… Téged miért érdekel, hogy kiderül-e vagy sem? – hunytam be a szemeim. – Nem mondanám el, hogy tudtál róla – pillantottam rá fél szemmel. A döbbenettől kikerekedett szemekkel nézett rám és tátogott, mint valami idegbajos hal. Ó, szóval ő sem tudja? A levegő megdermedt közöttünk. A csend kezdett számomra is kínossá válni, s azon gondolkodtam, honnan szereztem ekkora bátorságot. Hogy mertem feltenni egy olyan kérdést, amire még csak nem is sejtem a választ? Éreztem, ahogy idegességemben a vér szépen lassan az arcomba áramlik. Felemeltem az eddig földre meresztett tekintetemet, ami találkozott a fiúéval. Tanácstalan volt. Enyhe pír volt felfedezhető arcán, s alsóajkát beharapta, ahogy elgondolkodott.

– Csak segíteni akarok – nyögte ki végül, olyan hanglejtéssel, hogy még ő sem hitte el magának, nem hogy én.

Természetesen nem győzött meg, de a válasz határozottan könnyített a szívemen. Nem firtattam tovább, csak örültem, hogy nem kell megtudnom az őszinte válaszát, ami valószínűleg csak bonyolított volna a már így is iszonyat nehéz helyzetemen.

– Köszönöm! – sóhajtottam. – Igyekszem jobban vigyázni, hogy neked ne kelljen aggodalmaskodnod.

A fiú nagyot nyelt, s vontatottan bólintott egyet. Ellökve magam a faltól, visszaaraszoltam a helyemre, otthagyva magára Jimint a gondolataival. V már nem tespedett az ülésemben, így fájdalmasan lehuppantam Seomin mellé.

– Na, mi volt ez? – fordult felém a lány.

– Csak a múltkor kicsit összekaptunk és most megbeszéltük – magyaráztam a leghihetőbben.

– Értem – bólogatott. – Akkor kibékültetek, igaz?

– Igen – mosolyogtam. – Mióta dolgozol velük? – tereltem a témát kellemesebb irányba.

– Hm… A Danger óta – pillantott rám jelentőségteljesen. – Az MV-nél már én is besegítettem, bár akkor csak kisebb munkákat kaptam. Főként csak ecseteket adogattam, de néha megigazítottam a sminküket. Most már teljes jogú sminkes vagyok – mosolygott önelégülten. – Ha így haladok, hamarosan én leszek a fősminkes – súgta a fülembe. – Unnie már kezd kiöregedni. A látása sem a régi – tette hozzá óvatosan, „enyhén” utalva negyedik X-én túltevő felettesére, amit egy kuncogással díjaztam.

Az egész utat végigbeszélgettük. A fiúkhoz és Annahoz hasonlóan őt is hamar megkedveltem. Nagyon energikus, kreatív lány, aki a történetei alapján, minden hülyeségbe belemegy egy bizonyos határon belül. Remélem, jól kijövünk majd…

Miután sikerült kivergődnünk a marseille-i repülőtérről, két nagy furgon várt minket. Vegyesen ültünk be, vagyis a banda és a staff keveredett. Ki, hova jutott, oda ült. Én a fiúk közül Sugaval, Rapmonnal és Jungkookkal kerültem egy kocsiba. Csendesen pihentek, ki-ki a saját zenéjét hallgatva fülhallgatójával.

Egy félórás utat követően megérkeztünk a szállodába. A személyzet két-háromfős szobákba lettek helyezve, s mi dönthettünk, kivel leszünk együtt. Kicsit bátortalanul, de megkérdeztem Seomint, lehetnénk-e egy szobában. Hatalmas öröm volt, mikor mosolyogva „igennel” válaszolt.

***

– De jó! – ugrott háttal az ágyra Seomin. – Végre kicsit pihenhetünk!

Példáját követve én is elterültem a másik ágyon, s lehunyt szemeimmel élveztem a nyugodt pillanatot.

– Anna! – pattantak ki a szemeim, majd előkotorva a telefonom, felugrottam az ágyról.

– Mi történt? – ült fel meglepetten Seomin.

– Csupán meg fogok halni – sóhajtottam kilépve az erkélyre.

Mióta elindultunk nem is volt a kezemben a telefonom. Az eszköz kijelzőjére pillantva, korábbi kijelentésem egyre valószínűbbnek tűnt.

– Ez most komoly? – nyögtem fel fájdalmasan, szemezve a „25 nem fogadott hívás” és „13 új üzenet” feliratokkal. Meg sem nyitottam a szövegeket, gyorsan tárcsáztam a lányt.

– Szia! Merre vagy? – csilingelt a hangja. Mégsem haragszik? Megúsztam!

– Marseille-ben – válaszoltam én is vidáman. Kuncogni kezdett, mire én is elnevettem magam… ám az idillnek hamar vége lett, mikor rémisztő csend állt be a vonal túloldalán.

– MÉGIS MI A BÜDÖS FRANCOT REMÉLTÉL? – üvöltött idegesen. – El sem köszönsz, én pedig szó nélkül hagyom? Gondolom, láttad hányszor hívtalak, hány üzenetet hagytam! Remélem, elolvasod mindet és mélységesen a szívedre veszed! Azt hittem ennél már jobb kapcsolatban vagyunk – fakadt ki… teljesen jogosan.

– Sajnálom! – nyögtem ki, kihasználva a szünetet, amit levegővétel ürügyén tartott.

– Azt hiszed, ennyivel meg van bocsájtva? A szavak nem érnek semmit! – vett visszább a hangerőből, de még mindig indulatos volt.

– Bármit megteszek, csak nézd el nekem! Többször nem fordul elő! – kérleltem mázos hangon, megenyhülésében reménykedve.

– Erre a mondatra vártam! – hangjából tisztán kihallatszott az elégedettség, s szinte magam előtt láttam a sunyi mosolyát. Tudhattam volna! Ravasz… Nagyon ravasz!

– Mond! – sóhajtottam.

– Taníts meg koreaiul, amilyen gyorsan csak lehet – mondta nemleges választ nem tűrő hangon.

– Ennyit valóban megérdemelsz – bólintottam, bár ezt ő nem látta.

– Én is így gondoltam – helyeselt.

– De sokat kell majd gya...

– Mindenki jöjjön ki! – kiabált valaki eszeveszetten a folyosón bekopogva a szomszédszobába, ezzel félbeszakítva mondatomat.

– Mindenki kifelé! – dörömböltek hasonlóképpen a túloldalon.

– Bocsi Anna, mennem kell. Majd még beszélünk! – szóltam a telefonba a szoba felé leskelődve.

– Ajánlom is! Mindenről tudni akarok! – nevetett, majd megszakította a vonalat.

– Hahó! Kifelé! – remegett meg végül a mi ajtónk is.

Zsebre téve a telefonomat, a zűr felé vettem az irányt.

– Mi a franc van már? – tárta ki Seomin az ajtót, idegesen pillantva a folyosón zavart keltő fiúkra. Mi a fene?

_______________________________

Sziasztok!

Igaz, egy ideje ráálltam a pénteki részekre, és tartottam is volna, de tegnap annyira a halálomon voltam, hogy negyed háromtól - néhány rövid megszakítással - ma reggel nyolcig aludtam.

De félretettem a haldoklást így estére és eszeveszetten gépeltem be a kéziratomat, hogy elhozhassak nektek egy új részt.

Itt már azért részben megjelentek a fiúk is és, ha jól emlékszem innentől már minden részben nagyobb szerepet kapnak majd, még ha egy-egy részben csak egy-egy fiú is. De még nem tudom, hogy osztom el a részeket. (Na, de nem untatlak titeket a hülye háttérmunkálatokkal! ^^)

Remélem, tetszett! :D

(jav.: Milyen hülyeségeket tudok néha ideírni...)