Rain - 8. rész

Jin POV:

– Te beszélj Jiminnel, én pedig elbeszélgetek Ellel – engedtem el a két fiatal karját. Jimin kétségbeesetten pillantott fel rám.

– Nem lehetne fordítva? – ragadta meg a karom.

– Most bezzeg félsz, de ijesztgetni azt tudsz – kezdte el húzni vigyorogva Suga a srácot a fülénél.

– Auch! Hyung! Auch! Bocsánat! Megyek magamtól! – halottam utolsó kiáltásait, mikor lekanyarodtak.

– Mi történt? – pillantottam a mellettem álló megszeppent lányra, mikor úgy éreztem, kellő távolság van köztünk és a srácok között.

Arcáról leolvadt a korábbi mosoly, s idegesen cikázott tekintete a folyosón. Ötletem sem volt, mi történhetett odabent, de eléggé lesokkolta a lányt.

– Muszáj elmondanom? – tördelte az ujjait.

– Nem – fogtam meg a kezét –, de én megkérlek rá – néztem mélyen a szemébe, amitől kicsit felbátorodott. Hosszan tartó néma csend után végre megszólalt.

– Jimin… odabent… megcsókolt – mondta egyre halkabban a szavakat, egyre apróbbra húzva össze magát. Először fel sem fogtam, mit is mondott, de mikor összeállt a kép, teljesen elképedtem. Nem akartam hinni a fülemnek.

– Hogy mit csinált?! – szorítottam egyet a kezén, idegesen összeráncolva a homlokom. Mi a fene járhatott annak az eszementnek a fejében?

– Meg…

– Hallottam – sóhajtottam, ujjbegyeimet erősen a homlokomhoz dörzsölve.

– És csak azért tette, hogy rájöjjön, valóban lány vagyok-e – törtek elő könnyei. Ugye nem...?! Elengedtem a kezét, lehajoltam és magamhoz öleltem apró testét. – Milyen beteg ember tesz ilyet?

– De ha ennyire megviselt, miért mosolyogtál? – toltam kicsit távolabb, hogy a szemébe nézhessek. Meglepetten pislogott rám, majd kitörölte a könnyeket a szeméből.

– Nem akartam, hogy tudja, megrázott a dolog – simított a tarkójára. – Egyébként, nem is tudom, miért viselkedem így… hogy miért sírok – nevette el magát zavartan. – Csak egy csók volt. Nem mintha ez lett volna az első. Tiszta bolondnak érzem magam, hogy ilyen miatt sírtam.

– Nem tudom, lehet én is hasonlóan reagáltam volna a helyedben. – nyugtattam nevetve, mire egy halvány mosoly kúszott az arcára. – Sugatól majd megkapja a magáét.

– Gondolod, hogy elmondja neki?

– Ne aggódj! – simítottam félre a haját a szeméből. – Jimin nem fogja senkinek elmondani, V és Jin oppa pedig továbbra is vigyázni fognak rád – mosolyogtam.

– Köszönöm! – bólintott apró mosolyra húzva a száját, majd hozzám bújt. Ezek a fiatalok!

Suga POV:

– Mit tettél vele? – löktem a falnak, mikor tisztes távolságba kerültünk. Nem válaszolt, csak némán összeszorította szemhéjait. – Mit csináltál Jimin? – kiáltottam rá, amitől megrezzent.

– Hyu… hyung – nézett rám könnyes szemekkel. Most meg miért sír? –, kérlek, mond, hogy El szerinted is lány – csúszott le a fal mentén. Hangja remegett. Mosolyogva leguggoltam, s kézfejemmel letöröltem könnyeit arcáról. Mit tettél te kis hülye?

– A leges-legelejétől teljes mértékben meg vagyok győződve róla – nevettem. Meglepetten pislogott rám. – Még furcsálltam is, hogy ti nem látjátok… pedig tök egyértelmű. Tényleg szörnyűek vagytok – kócoltam össze a haját a fejemet rázva. Hirtelen megragadta a csuklóm.

– Ha tudtad, miért nem mondtad el nekünk? – nézett szigorúan.

– Yah, nincs jogod így nézni rám! – rántottam ki a kezem szorításából. – Ez nem az én dolgom – ültem le mellé. – Ha ő úgy látja jónak, hogy a másik nembe valónak tetteti magát, nem én teszem tönkre ezt a kedvelt időtöltését.

– De…

– És neked sem szabad elmondanod senkinek – vágtam a szavába. – Még Elnek sem mondhatod el, hogy én tudok róla – néztem rá mereven. – Én tudok hallgatni. Te is próbálj kicsit csendben maradni. Ha majd úgy gondolja, eljött az ideje, mindent elmagyaráz. Ne siettesd az elkerülhetetlent – magyaráztam. Sóhajtva egyet, fejét a falnak döntötte, s csak néma csendben üldögéltünk egymás mellett. – Visszatérve a szertáros esethez – szólaltam meg hirtelen, amitől kicsit megrezzent –, nem tudom, mit csináltál odabent, nem is forszírozom… De próbált elfelejteni, és reménykedj benne, hogy ő is így fog tenni. Ne agyalj rajta túlságosan.

– Néha egész bölcs tudsz lenni, hyung – vigyorgott már száraz szemekkel.

– Bolond! Én mindig bölcs vagyok – löktem egyet rajta, majd kicsit összekócoltam a haját.

– Nem mondom el senkinek – motyogta fejét a vállamra hajtva. Ezek a fiatalok!

_______________________

Nos, nem igazán vagyok a szavak embere. Általában, ha valamit mondani próbálok, összekuszálódom a saját gondolataimban és csak valami katyvasz keletkezik - többek között ezért nem is írtam így "személyesen" eddig - , de most mégis megpróbálom...

Nagyon szépen köszönöm, hogy olvassátok a történetem!

Persze ez most nem csak azoknak szól, akik követik az oldalt és akik kedves dolgokat írnak nekem - amit nem tudok eléggé megköszönni - hanem a csendes olvasóknak is. Hiszen az a 2500+ megtekintés az ő érdemük is. Persze most írhatnám, hogy nem ezért csinálom - természetesen nem - de azt nem tagadhatom, hogy nagyon jól esik, mikor meglátom, egy-egy részt menyien olvastak el.

Még egyszer köszönöm szépen, hogy eddig kitartottatok és remélem a továbbiakban is követitek majd  a történetet!
// Heh... azt hiszem csak háromszor írtam át eddig. >_< //

(jav.: Aigo, de vicces visszaolvasni, mit írtam korábban. :D De nagyon lelkes voltam, az látszik. ^^)