2015. szeptember 4., péntek

Rain - 8. rész

Jin POV:
Te beszélj Jiminnel, én pedig elbeszélgetek Ellel – engedtem el a két fiatal karját. Jimin kétségbeesetten pillantott fel rám.
Nem lehetne fordítva? – ragadta meg a karom.
Most bezzeg félsz, de ijesztgetni azt tudsz – kezdte el húzni vigyorogva Suga a srácot a fülénél.
Auch! Hyung! Auch! Bocsánat! Megyek magamtól! – halottam utolsó kiáltásait, mikor lekanyarodtak.
Mi történt? – pillantottam a mellettem álló megszeppent lányra, mikor úgy éreztem, kellő távolság van köztünk és a srácok között.
Arcáról leolvadt a korábbi mosoly, s idegesen cikázott tekintete a folyosón. Ötletem sem volt, mi történhetett odabent, de eléggé lesokkolta a lányt.
Muszáj elmondanom? – tördelte az ujjait.
Nem – fogtam meg a kezét –, de én megkérlek rá – néztem mélyen a szemébe, amitől kicsit felbátorodott. Hosszan tartó néma csend után végre megszólalt.
Jimin… odabent… megcsókolt – mondta egyre halkabban a szavakat, egyre apróbbra húzva össze magát. Először fel sem fogtam, mit is mondott, de mikor összeállt a kép, teljesen elképedtem. Nem akartam hinni a fülemnek.
Hogy mit csinált?! – szorítottam egyet a kezén, idegesen összeráncolva a homlokom. Mi a fene járhatott annak az eszementnek a fejében?
Meg…
Hallottam – sóhajtottam, ujjbegyeimet erősen a homlokomhoz dörzsölve.
És csak azért tette, hogy rájöjjön, valóban lány vagyok-e – törtek elő könnyei. Ugye nem...?! Elengedtem a kezét, lehajoltam és magamhoz öleltem apró testét. Milyen beteg ember tesz ilyet?
De ha ennyire megviselt, miért mosolyogtál? – toltam kicsit távolabb, hogy a szemébe nézhessek. Meglepetten pislogott rám, majd kitörölte a könnyeket a szeméből.
Nem akartam, hogy tudja, megrázott a dolog – simított a tarkójára. – Egyébként, nem is tudom, miért viselkedem így… hogy miért sírok – nevette el magát zavartan. Csak egy csók volt. Nem mintha ez lett volna az első. Tiszta bolondnak érzem magam, hogy ilyen miatt sírtam.
Nem tudom, lehet én is hasonlóan reagáltam volna a helyedben. nyugtattam nevetve, mire egy halvány mosoly kúszott az arcára. Sugatól majd megkapja a magáét.
Gondolod, hogy elmondja neki?
Ne aggódj! – simítottam félre a haját a szeméből. – Jimin nem fogja senkinek elmondani, V és Jin oppa pedig továbbra is vigyázni fognak rád – mosolyogtam.
Köszönöm! – bólintott apró mosolyra húzva a száját, majd hozzám bújt. Ezek a fiatalok!

Suga POV:
Mit tettél vele? – löktem a falnak, mikor tisztes távolságba kerültünk. Nem válaszolt, csak némán összeszorította szemhéjait. – Mit csináltál Jimin? – kiáltottam rá, amitől megrezzent.
Hyu… hyung – nézett rám könnyes szemekkel. Most meg miért sír? –, kérlek, mond, hogy El szerinted is lány – csúszott le a fal mentén. Hangja remegett. Mosolyogva leguggoltam, s kézfejemmel letöröltem könnyeit arcáról. Mit tettél te kis hülye?
A leges-legelejétől teljes mértékben meg vagyok győződve róla – nevettem. Meglepetten pislogott rám. – Még furcsálltam is, hogy ti nem látjátok… pedig tök egyértelmű. Tényleg szörnyűek vagytok – kócoltam össze a haját a fejemet rázva. Hirtelen megragadta a csuklóm.
Ha tudtad, miért nem mondtad el nekünk? – nézett szigorúan.
Yah, nincs jogod így nézni rám! – rántottam ki a kezem szorításából. – Ez nem az én dolgom – ültem le mellé. – Ha ő úgy látja jónak, hogy a másik nembe valónak tetteti magát, nem én teszem tönkre ezt a kedvelt időtöltését.
De…
És neked sem szabad elmondanod senkinek – vágtam a szavába. – Még Elnek sem mondhatod el, hogy én tudok róla – néztem rá mereven. – Én tudok hallgatni. Te is próbálj kicsit csendben maradni. Ha majd úgy gondolja, eljött az ideje, mindent elmagyaráz. Ne siettesd az elkerülhetetlent – magyaráztam. Sóhajtva egyet, fejét a falnak döntötte, s csak néma csendben üldögéltünk egymás mellett. – Visszatérve a szertáros esethez – szólaltam meg hirtelen, amitől kicsit megrezzent –, nem tudom, mit csináltál odabent, nem is forszírozom… De próbált elfelejteni, és reménykedj benne, hogy ő is így fog tenni. Ne agyalj rajta túlságosan.
Néha egész bölcs tudsz lenni, hyung – vigyorgott már száraz szemekkel.
Bolond! Én mindig bölcs vagyok – löktem egyet rajta, majd kicsit összekócoltam a haját.
Nem mondom el senkinek – motyogta fejét a vállamra hajtva. Ezek a fiatalok!



_______________________


Nos, nem igazán vagyok a szavak embere. Általában, ha valamit mondani próbálok, összekuszálódom a saját gondolataimban és csak valami katyvasz keletkezik - többek között ezért nem is írtam így "személyesen" eddig - , de most mégis megpróbálom...
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvassátok a történetem!
Persze ez most nem csak azoknak szól, akik követik az oldalt és akik kedves dolgokat írnak nekem - amit nem tudok eléggé megköszönni - hanem a csendes olvasóknak is. Hiszen az a 2500+ megtekintés az ő érdemük is. Persze most írhatnám, hogy nem ezért csinálom - természetesen nem - de azt nem tagadhatom, hogy nagyon jól esik, mikor meglátom, egy-egy részt menyien olvastak el.
Még egyszer köszönöm szépen, hogy eddig kitartottatok és remélem a továbbiakban is követitek majd  a történetet!
// Heh... azt hiszem csak háromszor írtam át eddig. >_< //

(jav.: Aigo, de vicces visszaolvasni, mit írtam korábban. :D De nagyon lelkes voltam, az látszik. ^^)

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett ez a rész is ahogyan az előzőek is. Irhatnál többet is mert szerintem nem csak én hanem mások is kíváncsiak a folytatásra de tudom hogy ez nem könnyű mert iklet is kell hozzá. Én csak drukkolni tudok neked és sok sikert kívánni. :-)
    Utólag is bocsánat a helyesírásom miatt. :-)
    Üdv: TIMI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett!
      Igen, ez most rövid lett. Igyekszem mindent beleadni. Köszönöm a biztatást!

      Törlés
  2. Szia eonni^^
    HÁÁÁÁÁT!!!! Én lelkileg teljesen kivagyok készülve. o.o Kezdjük azzal, hogy Jin - mint ahogy el lehet róla képzelni - marhára gondoskodó és El, jányom, te erősödj meg lelkileg! Veled vagyok!! :I Közöttük kell az erős lélek és az agyi kontroll. Aztán...
    ,,- A leges-legelejétől teljes mértékben meg vagyok győződve róla. – nevettem." HÁT TÉGED MEG LENYAKAZLAK PÖCSÖMÖCCSE!!!! Nem igaz! Komolyan írom, nem. Huh... Jó, lenyugodtam.>< JiMin meg, én nem is tudom... Esküszöm most fogytam ki a szövegelésből. Na, hát, öhm... Furcsák ezek a gyerekek, én mondom de, hogy itt nagyon lesz valami, azt is... De én... Jaj, de kíváncsi vagyok, hogy melyik srác lesz a ,,kiválasztott". BA-DUMM-TSS!!! Én remélem, hogy Sugci, - :3 - de ez csak azért van, mert marhára Suga fan vagyok és következtetek a közömbösségéből, hogy a végén megkedveli a mi kis jányzónkat. :3333 Ha meg a kacsa - JiMin, csak én így hívom a kacsaszája miatt, amikor csücsörít - akkor SEM baj, de még ha Jin lesz, vagy mit tom' én, akkor sem. :'DD Jól van, értem én, hogy tudok fogalmazni. xDD Általában az írok jól szoktak, csak amikor másokhoz intézik a szavakat, hat óra hossza, mire megírja mit akar eredetileg kinyögni. xD Na jó...
    Mára én ennyi lettem volna. :33
    Nagyon vigyázz magadra, legyél jó és jó tanulást!! Apropó!! Remélem jó az első éved.^^ Majd, ha van kedved mesélj róla. :33
    Sziaaaa és ahogy tudod, hozd a következő részt! Pááá, puszi és jó éééjt!!! Meg jó hétvégét!!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia dongsaeng!
      Igen? °-° Pedig ezt a részt ilyen könnyed, levezető résznek gondoltam... De lehet, hogy hülyén vagyok összerakva. >_<
      Nagyon szeretem olvasgatni a találgatásaidat! :D Áh... ilyenkor a legrosszabb! A barátaim is állandóan szidtak, hogy spoilerezek a Trónok Harcában, de most nem, a saját történetemben nem fogom lelőni a poént! >_<
      Ne is mond! Én sem tudok fogalmazni. Élőbeszédben néha még én is meglepődök, milyen baromságokat tudok összehordani... x3
      Te is vigyázz magadra! Jövőhéten már nekem is kezdődik a suli... sajnos. Szívesen írok majd róla. :D De a te élményeidet is örömmel olvasom ám, ha írsz... hisz majdnem egy cipőben járunk... :3 (Fightig!)
      A részekkel kapcsolatban: tudom, hogy sokan már most olvasnátok tovább, de tartom magam a heti egy részhez (néha hétköznap talán egy-egy oneshottal, vagy épp erősen tervezek egy... talán két másik sorozatot - nemhogy írnám ezt a ficit, mi? x3)... reménykedem benne, hogy a suli mellett is menni fog... :)
      Neked is jó hétvégét!! :D

      Törlés