Jimin
POV:
–
Jimin-ah,
figyelsz rám? – morgott Jin hyung, mire magamhoz tértem a
merengésből. – Mondom, ne az ajtóban dobáld le a táskáidat –
csóválta a fejét idegesen.
–
Sajnálom!
– ugrottam fel az ágyról, s rögtön a fal mellé pakoltam a
dolgaimat.
–
Amúgy
minden rendben? Gyakran elkalandozol mostanság és csendesebb vagy a
szokottnál. – pillantott rám a bőröndje kipakolása közben.
–
Persze,
csak… csak kicsit rosszul érzem magam El miatt – sóhajtottam, s
én is nekiálltam készülődni az alváshoz.
–
A
pár napja történtek végett? – matatott továbbra is a holmija
között.
–
Mi?
Honnan tudsz róla? – kaptam fel ijedtemben a fejem. – Amúgy,
igen. Azt hiszem eléggé dühös rám.
–
Találkoztam
vele, mikor kiviharzott a szobából… megint megríkattad. Mit
csináltál? – kíváncsiskodott előhalászva egy zacskó chipset…
a fene tudja honnan.
–
Hyung,
én…
–
Nem
akarod elmondani nekem, igaz? – majszolta a krumpli szirmokat, majd
felém nyújtotta a zacskót, amiből
készségesen vettem egy marokkal.
– Esetleg, ha megbeszéled vele és bocsánatot kérsz? –
rántotta vissza egy gyors mozdulattal maga elé a tasakot, mikor
újra venni akartam belőle.
–
Nem
hiszem, hogy könnyen megbocsájtana – töröltem az olajos kezem a
felsőmbe, majd hanyatt dőltem a földön.
–
Nem
is mondtam, hogy meg fog bocsájtani – húzott fel ülésbe a
karomnál fogva. – Akkor biztos nem, ha nem kérsz elnézést –
nézett rám szigorúan.
–
Igazad
lehet.
–
Nos,
nem csak a külsőm csodálatos – dobta ki az üres zacskót komoly
tekintettel, aztán elégedetten elvigyorodott.
–
Hyung,
te sosem változol – mosolyogtam, majd levetetve a pólómat,
lassan a fürdőbe lépkedtem. – Megyek elsőnek.
–
Kapcsolj
ki egy kicsit! Nem kell sietned – hallottam utolsó szavait,
miközben az ajtó becsuktam az ajtót, kizárva ezzel a külvilágot.
Ledobálva
magamról a maradék ruhadarabokat a zuhanytálcába léptem, s
megnyitva a csapot, először jéghideg vizet folyattam magamra, majd
fokozatosan állítva a kallantyún, eljutottam egy kellemesen
perzselő hőfokig. Éreztem, ahogy a korábban a hidegtől sokkot
kapott izmaim lassacskán elernyednek, s csukott szemmel élveztem a
testem minden porcikáját átjáró meleget.
Bármennyire
próbáltam kiüríteni a fejem, s csak lazítani, a lelkiismeretem
nem hagyott nyugodni. Elen járt az eszem. Valamit megindított
bennem, amire nem voltam felkészülve, és végül rajta csattant.
Miután láttam a könnyes szemeit, olyan bűntudat kerített
hatalmába, amin nem tudtam felülkerekedni. Képtelen voltam a
szemébe nézni… kerültem, amennyire tudtam.
–
Ez
nem mehet így tovább! – kiáltottam el magam, öklömet a
csempéhez csapva.
–
Jimin-ah,
minden rendben? – szűrődött át Jin hyung aggódó hangja a
heves kopogtatás közepette.
–
Persze!
– válaszoltam határozottan, mégis remegő hanggal. Az ütéstől
bizsergő kézfejemet vizslatva elképedtem a bennem dúló
indulatokon. – Nem ismerek magamra…
–
Végre!
– pattant fel sóhajtva az ágyról Jin, amint kiléptem a
fürdőből. – Több mint fél óráig bent voltál. Tudom, én
mondta…
–
Hyung
– szakítottam félbe –, megkeresem
Elt – kapkodtam magamra tiszta ruháimat sietősen.
–
Nincs
egy kicsit késő már? Biztos most akarsz beszélni vele? –
pislogott értetlenül.
–
Minél
előbb – bólintottam, s már robogtam is kifelé.
Egy
lélek sem tartózkodott a folyosón. Értelemszerűen mindenki
pihent a holnapi felhajtás előtt… csak én nem voltam képes
nyugton maradni. A lehető leghamarabb meg akartam szüntetni a
mellkasomat szorító fájdalmat. Már nem érdekeltek a vágyaim…
ez az érzés mindennél rosszabb volt.
Elővéve
a telefonomat megnyitottam a dokumentumot, ami a fontosabb
információkat tartalmazta az oszlói állomással kapcsolatban, s a
szobabeosztásokhoz pörgetve kikerestem a kívánt szobaszámot. A
készülékkel a markomban szaladtam le két emeletet, majd az
ajtókra illesztett arany számokat fürkészve csörtettem végig a
folyosón. Nem telt sok időbe, s megtaláltam a nyolcszáztizenkettes
szobát.
–
Már
így sem szívlel… nincs mit veszítenem – suttogtam magamnak
nyugtatásként, s már hallatszott is határozott kopogásom a
falapon.
–
Nyitva!
– szólt ki egy férfihang, mi egy pillanatra ledermesztett, de
eszembe jutott, hogy El „fiú”, így semmi furcsállni
való nincs abban, ha
egy férfival van egy szobában. – Áh, Jimin-ah! – mosolygott
rám a bennlévő fodrász hyung a laptopja mögül, amint beléptem
az ajtón.
–
Sajnálom,
hogy zavarlak, hyung – hajoltam meg. Ő csak derűsen legyintett a
kezével, így folytattam. – Elt keresem – néztem körbe a
helységben, ahol látszólag kettőnkön kívül egyetlen élő
személy sem tartózkodott.
–
Elt?
Most, hogy mondod, már egy ideje elment – gondolkodott a plafonra
meredve. – Ha jól emlékszem Song Hobeom-shivel akart beszélni.
Biztos nála van még.
–
Köszönöm
a segítséget! – hajoltam meg ismételten. – További szép
estét!
–
Pihenj
sokat Jimin-ah! – intett, mire még egyet biccentettem, s elhagytam
a szobát.
Újra
a folyosón voltam… egyedül, mint korábban. Nem terveztem El után
szaladgálni, de másnapra sem akartam halasztani a dolgot, így
egyszerűen a falnak dőltem és vártam… csak vártam. Az idő
szaladt. Már tíz perce álldogálhattam ott, mikor úgy döntöttem,
inkább ülve várakozom tovább. Lecsúszva a fal mentén kényelembe
helyeztem magam, s csukott szemmel hátradöntöttem a fejem.
–
Yah!
Jimin! – bökdöste erőteljesen valaki a vállam, mire rögtön
kipattantak a szemeim. – Végre felébredtél! Mit keresel itt? –
guggolt le mellém dühös tekintettel meredve rám.
–
El?
– dörzsölgettem álmosan a szemeim. – Mióta vagyok itt?
–
Én
tudjam? – grimaszolt. – Megláttalak, gondoltam felkeltelek. A
rajongók szomorúak lennének, ha elaludnád valamidet és nem
tudnál fellépni – könyökölt a térdére, tenyerével
alátámasztva a fejét. – Illetve az se lenne jobb, ha megfáznál
– kapta félre zavartan tekintetét, kerülve meglepett
pillantásomat.
–
Aggódtál
értem? – kuncogtam fel halkan, mire megforgatta a szemeit.
–
Nem
érted, hanem a rajongókért – vágta hozzám sértődötten, majd
felegyenesedett, s egyedül akart hagyni.
–
Sajnálom!
– kaptam el a csuklóját, ezzel visszatartva őt. – Beszéljünk
– néztem rá kérlelőn.
–
Jimin,
nem hiszem, hogy… – kezdett bele mondandójába, de amint felém
fordulva megpillantotta csillogó kiskutyaszemeimet, megakadt a szava
– … van mit megbeszélnünk – fejezte be halkan, aztán morogva
kirántotta kezét szorításomból, s duzzogva helyet foglalt
mellettem.
–
Köszönöm!
– húztam egy halvány mosolyra szám, mire fújva egyet ellágyult
haragos arckifejezése.
Óráknak
tűnt az az idő, amit kínos némaságban töltöttük egymás
mellett ülve. Fogalmam sem volt, hol is kezdjem. Ugyan azt
elterveztem, hogy bocsánatot kérek, de azt már nem, miként is
kellene felvezetnem. Ilyen mélyen nem gondoltam bele a dologba.
Végül
rövid elmefuttatásomat követően, miszerint bármennyire is
próbálkozom, nem jutok semmire, csak kinyögtem azt, ami épp a
számra jött.
–
Manager
hyungnál voltál? – kérdeztem lehajtva a fejem. Nem
a legjobb indítás, de legalább megszólaltam.
–
Igen
– sóhajtott. – Holnap elmondom a fiúknak az igazat – húzta
törökülésbe lábait, s játszadozni kezdett az ölébe helyezett
kezeivel.
–
Az
lesz a legjobb – bólintottam fancsali képpel, rávezetve a
tekintetem.
–
Szóval
nem zavar, ha megtudják? – pislogott csodálkozva. – Nem bánnád,
ha elmondanám, mit tettél, és megtudnák, milyen is vagy
valójában?
–
Pont
ez az! – simítottam feszülten a tarkómra. – Én nem ilyen
vagyok… illetve nem olyan, mint amilyennek hiszel.
–
Ezt,
hogy érted?
–
Ez
mind miattad van…
–
Most
engem hibáztatsz? – ráncolta a szemöldökét, gúnyosan
felnevetve.
–
Nem!
Vagyis… sosem csináltam még ilyet korábban. Bárcsak ne tettem
volna, de ezt hoztad ki belőlem. Megbántam… mármint nem… azaz
igen, de mégsem – hebegtem össze-vissza.
–
Hagyjuk!
– rázta a fejét, s felállt. – Ne erőltesd...
–
Aish!
Tiszta idióta vagyok! – borzoltam a hajam két kézzel
idegességemben. – Csak kimondok és megteszek mindent gondolkodás
nélkül. Egyszerűen próbálok elnézést kérni, érted? –
temettem arcomat az időközben felhúzott térdeimbe. – Bocsánat…
–
Hogy
is mondtad? – kérdezett vissza lágy hangon egy rövid hallgatás
után, mire felkaptam a tekintetem. Arcán egy halvány, pimasz
mosoly húzódott.
–
Bocsánat!
Sajnálom, hogy megcsókoltalak! Szeretném, ha olyan jól kijönnél
velem is, mint a többiekkel – álltam fel, s mélyen meghajolva
fejeztem ki, mennyire röstellem a dolgot.
–
Felejtsük
el, Jimin! – paskolta meg a vállam, majd otthagyva megilletődött
mivoltomat, eltűnt szobájának ajtaja mögött. Elterülve a
folyosó padlóján, merev tekintettel bámultam a plafonon
elhelyezett apró lámpákat… Teljesen hülyének éreztem magam.
Most akkor
megbocsájtott?

SZIA EONNI!!!!!!!!
VálaszTörlésÉn akartam... Én el akartam olvasni, de de de... elfelejtettem T.....T BOCSÁNAAAAAAT
Nem tudom, hogyan felejthettem el ezt a jó ficit, és tényleg sajnálom, de annyi dolgom van és olyan rosszul is voltam tegnap éjjel meg ma reggel is és tegnap is bealudtam, meg azelőtti nap is. Huh! Szóval...
CSIMIIII! Fijam, én nem erre tanítottalak! T-T Sírba viszel. Igaz nem bánnám helyedbe Suga babát, de akkor is! Jin meg... Hát őt imádom/juk. <3 Hercegnő a legjobb. <3 <3 <3 El drágám! Nem bánnám, ha azért mégis maradnál majd és mondjuk, ha elmondod másnap a ,,kis titkod", akkor a lemezszerződést is elfogadnád:33333333 Nem bánnám.
Jaj, eonni siess a következővel! És esküszöm, hogy amint kiposztolod, rögtön, abban a pillanatban olvasom és írok hosszú véleményt, de csak akkor tudok, ha jó hosszút és eseménydúsat írsz!!!!!!!!!!! :333333 Addig is vigyázz magadra és legyél jóóó! Pápááá <3
Szia! ^^
TörlésAigo, kicsi dongsaeng! Emiatt nem fájjon a fejed! Tudom, hogy nem ez a legnagyobb dolog az olvasók életében... de örülök, hogy itt vagy és megint írsz!! :D ♥
Jiminie feje tele van mindenféle hülyeséggel, és nem igazán gondolja át a tettei következményeit... kicsit dühös magára, hogy a vágyai elhomályosították a tisztánlátását, de tett egy lépést afelé, hogy El vele is olyan jóban legyen, mint a banda legtöbb tagjával... aztán meglátjuk, mi lesz.
Jin egy jelenség, azt meg kell hagyni... :3
Két rész alatt tervezem befejezni a turnét, szóval nem kell sokat várni. :D
Oké, oké... vettem a célzást! ;) :D
Te is vigyázz magadra!! ♥ ^^