Rain - 6. rész

Rap Monster POV:

Még három napot leszünk itt… Ideje lesz szólnom Elnek. Nem húzhatom tovább. Az is idegesít, hogy Yoongi hyungból egy szót sem tudtam kihúzni… egyre csak azt hajtogatta, hogy „nincs itt az ideje”… Mi a franc baja van?

Ma még utoljára el kellett intéznünk valamit a csarnokban, így El is velünk tartott. Közös ügyeink végezte után, míg én és menedzser hyung az igazgatóval beszéltünk, megkértem a srácokat, hogy az öltözőben várjanak. Hobeom-shi négyszemközt is beszélni szeretett volna a férfival, így én a srácokhoz siettem. Nagy levegővétel után benyitottam a helyiségbe.

– El, beszélhetnénk? – mosolyogtam kedvesen.

– Persze – pattant fel a földről a srácok mellől.

– Mit csináltatok? – kérdeztem nevetve miután becsuktam az ajtót.

– Kártyáztunk – simított a tarkójára. – Unatkoztunk… V hyung meg valahonnan előkapott egy pakli kártyát – nevetett. – Az a srác mindig meg tud lepni – rázta meg a fejét. Én csak nevettem. – Miről akartál beszélni? – fordult velem szembe.

– Ja, persze… majd’ elfelejtettem! Ez csak egy ötlet, de örülnék, ha pozitív visszajelzést kapnék részedről – kezdtem mondandómba. Kíváncsi nézése folytatásra sarkallt. – Mit szólnál ahhoz, ha az egész turnénk alatt te lennél a tolmácsunk? – nyögtem ki végül összeszorított szemekkel.

Mikor nem kaptam választ, óvatosan felnyitottam az egyik szemhéjam, majd a következőt is. El csak egyenesen meredt előre.

– El? – integettem az arca előtt.

– Öt percet kérek! – emelte fel a mutatóujját.

– Re… rendben – dadogtam a meglepettségtől. Végül is elég komoly döntés, hogy ilyen hosszú időre elszakadjon a családjától.

A következő öt percben fel, s alá járkált a folyosón, majd hirtelen megállt előttem.

– Benne vagyok! – vigyorodott el.

– Remek! – karoltam át a vállát. – Akkor beszéljük meg a srácokkal is – kócoltam össze a haját. Beleegyezése jelenként csak bólintott egyet, még mindig vigyorogva.

Jungkook POV:

Épp a győzelmi táncomat jártam, mikor Monnie és El hyung beléptek az ajtón, így mindenki őket nézte helyettem.

– Fiúk, egy fontos dolgot kell megbeszélnünk – kezdte Namjoon hyung. – Menedzser hyunggal és Ellel már beszéltem róla, de természetesen a ti véleményetek is érdekel – a végén erőteljesen Yoongi hyungot szuggerálta, aki rájuk sem nézett. – Mi lenne, ha El lenne az egész turnén a személyi tolmácsunk? – tette fel a kérdést óvatosan.

Gyorsan végignéztem a társaságon. Suga hyung meg se rezzent, Hobie hyung táncolni kezdett, Jin és V hyung összemosolyogtak, Jimin hyung pedig magában somolygott. Először nem tudtam, mit gondoljak, de sosem volt bajom vele… Mégis jobb, mintha a következő helyen kapnánk valami öregembert, aki még csak nem is érti a koreai szlenget. Elmosolyodtam, s odasétáltam hyungékhoz. Addigra Hoseok hyung berángatta El hyungot a szoba közepére és elkezdte körbetáncolni. El hyung nagyon zavarban volt, de nevetett. Váratlanul TaeTae hyung nekifutásból El hyungra vetette magát, és megölelte. Olyan erővel ugrott neki, hogy hanyatt estek.

– Szeretlek El! – dörzsölte arcát az áldozat mellkasának.

Mind ledermedtünk… még Suga hyung is felkapta a fejét. Jin hyung felállt, s indult volna feléjük, mikor El hyung kintebb húzta magát, majd felült, de nem tolta le magáról hyungot.

– Én is szeretlek – kócolta össze V hyung haját, aki csak önelégülten vigyorgott.

Sokkos állapotban újra körbenéztem a teremben. Suga hyung összeráncolt szemöldökkel bámulta őket, Jin hyung még mindig ugyanabban a pózban állt, Namjoon hyung csak a fejét fogta nem tudva, mit csináljon, Hopie hyung tátott szájjal feküdt a földön, könyökén támaszkodva, Jimin hyung arcára pedig ráfagyott az előbbi mosoly. El hyung lassan letolta magáról V hyungot.

– Mindenkit nagyon megkedveltem – nézett körbe. – Szeretlek titeket – vigyorgott kivillantva apró, fehér fogait.

Egy kicsit elpirultam, de ahogyan végignéztem hyungékon, rá kellett jönnöm, nem én vagyok az egyetlen. Zavarában mindenki vagy a földet, a falat, a plafont pásztázta vagy tarkóján simított végig csukott szemmel, vörös arccal. És még megsértődik, ha azt mondom, hogy lányos, amikor ilyeneket vált ki belőlünk…

Jimin POV:

– Megszomjaztam – köhögött El félbeszakítva a többperces csendet. – Ti kértek valamit? – nézett körbe.

– Én kólát kérek, ha már kérded – szólalt meg először Jin hyung.

– Én is – mondta egyszerre Taehyungie és Monnie hyung.

– Egy Sprite-ot – jelentkezett Hopie hyung.

– Vizet – adta meg magát Suga hyung és Jungkookie.

– Igenis! – nevetett El. – Jimin hyung?

– Elkísérlek – löktem el magam a faltól. A folyósra érve feltettem a kérdést, ami nem hagyott nyugodni percek óta. – Mi volt ez a vallomás ilyen hirtelen?

– Hát… – sóhajtott –, általában nem szoktam ilyen könnyen megosztani az érzéseimet, de V hyung valahogy ezt hozta ki belőlem abban a pillanatban – nevetett pírrel az arcán. Már megint ez az érzés…

– De, hogy szeretsz miket… – túrtam a hajamba.

– Tudod – állt meg –, sosem voltak igazán barátaim. A suliban kerültek, utcagyerekekkel barátkoztam… bár – mosolyodott el szomorúan –, azt inkább versengésnek nevezném, mint barátságnak – túrt a hajába.

Szemei csillogtak a felgyülemlett könnytől. Újra furcsa érzések kezdtek kavarogni bennem. Nem akarom, hogy sírjon. Csak meredtem alakjára, s minden egyes mozdulatát végigkísértem tekintetemmel. Szipogott, majd esetlenül megtörölgette a szemét a pulcsija ujjával... megrázta a fejét, és megpaskolta az arcát. Erősnek akar látszani, de egyértelmű, hogy régi sebeket takargat. Egyszerűen meg akarom ölelni. Erősen a karjaimba zárni és nem engedni el többet. Teljesen összezavarodtam. Nem érezhetek így egy fiú iránt… igaz?

– Sajnálom Jimin hyung! Hyung? – billentette oldalra fejét. – Minden rendben? – integetett az arcom előtt. Hirtelen csak azt vettem észre, hogy megragadom a csuklóját és elkezdem húzni. – Jimin hyung?! – Mit csinálok? Mit csináljak?! Jobb ötlet híján belöktem egy apró raktárhelyiségbe, majd én is követtem, s magunkra az ajtót. – Hyu… hyung – Hangja remegett, s arcán a kétségbeesés tükröződött.

Szedd össze magad Park Jimin! Hogy vagy képes így megijeszteni szegényt? Hisz alapjáraton egy kedves ember vagy… akkor vele miért viselkedsz így? Miért hozza elő a közelsége ezt az oldaladat?
Idegesen sóhajtottam egyet, amitől megrezzent. Látod, mit csinálsz?! Kínomban felnevettem, s a hajamba túrtam. Lassan közeledtem felé, de ahogy léptem egyet előre, ő velem szinkronban hátrált.

– Beszélnünk kell – tettem még egy lépést.

Ő szintén így tett, azonban háta találkozott a szekrénnyel a helység végében. A tákolmány megrázkódott, melynek hatására egy doboz festék elindult a föld felé. Gondolkodás nélkül elé ugrottam és feje fölé emeltem karjaimat, így az ütés azokat érte. Testem egész hosszában az övéhez simult. Szívem egyre erőteljesebben vert. Éreztem minden apró, szapora lélegzetvételét, meleg, párás lehelete pedig a nyakamat csiklandozta. Lassan leemeltem végtagjaimat, s eltávolodtam tőle, de csak annyira, hogy az arcára pillanthassak. Szemeit összeszorította, megmozdulni sem mert. A helyzet akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra. Most igazán menő voltam, nem?!

– Jól vagy? – kérdeztem lágyan. Lassan felnyitotta pilláit, s tekintete találkozott az enyémmel. A szívem kihagyott egy ütemet. A még mindig nedves, hatalmas szemei gyönyörűen csillogtak a pislákoló lámpa fényében. Kérdésemre egy biccentéssel válaszolt.

– Te jól vagy? – nézett rám aggodalommal az arcán. Miattam alakult így az egész, mégis aggódik értem?

– Persze! Csak a karomat érte az ütés, szóval semmi gond – nevettem felemelve említett tagjaimat a mellkasom elé.

Bólintott egyet mosolyogva, majd arckifejezése komollyá vált, melytől a hideg végigfutott a gerincemen. Francba!