Jin
POV:
Mikor
a szállodába értünk, beszálltunk a liftbe, de én gyorsan
kiugrottam és TaeTae-t is húztam magammal.
–
Mi
a lépcsőn megyünk – mosolyogtam a meglepődött srácokra.
Miután az ajtó bezárult szigorúan V-re pillantottam. – Néha
gondolkozhatnál, mielőtt cselekszel! – indultam idegesen a
lépcsők felé.
–
Sajnálom!
– kullogott utánam. – Csak valahogy úgy éreztem, meg kell
ölelnem.
–
Aish!
– sóhajtottam. – A srácok már ismernek, tudják, hogy milyen
vagy, de El… tudod, hogy lány, és ő is tudja, hogy tudod.
Kellemetlen helyzetbe hoztad.
–
Értettem,
nem fordul elő még egyszer. – lógatta egyre mélyebben az orrát.
–
Na,
gyere ide!
– öleltem meg. – Furcsa vagy, de mind így szeretünk. –
kócoltam össze a haját, mire elvigyorodott. Ha
akarnék se tudnék rá haragudni...
***
A
következő napok nyugisak voltak, bár a napirend szoros volt.
Interjúk, dedikálások… de nekem szerencsére táncolnom már nem
kellett. Egyre jobban megismertük Elt és ő is minket.
Egy
interjú után épp szálltam volna be a kocsiba, mikor Namjoon
behúzta előttem az ajtót. Értetlenül néztem rá, ő pedig csak
mosolygott.
–
Mit
szólnátok, ha mind elmennénk fagyizni? – csapta össze
tenyereit.
Persze
a fiatalok – no
meg Hoseok – elkezdtek
ujjongani, én pedig összemosolyogtam Yoongival.
–
Hát
legyen – vont vállat Suga. Mindannyian Elre néztünk.
–
Persze,
persze… tudok egy jó fagyizót a közelben – nevetett és
elindult, mi
meg utána.
Egy
csendes macskaköves úton lyukadtunk ki. Szöulban
ritkán sétálhatunk úgy az utcán, hogy ne ismernének fel minket,
vagy
ne nyomorognánk a tömegben.
Igazán
kellemes.
Egy
szűk sikátornál lefordultunk,
majd egy kisebb téren kötöttünk ki, melynek közepén egy
szökőkút volt. Néha megfordult egy-egy idős ember, de egyébként
kihalt volt a hely.
–
Sosem
jártam még ilyen helyen. – szaladt nevetve a kúthoz V, utána
Jungkook és Jimin.
–
Gondoltam,
jó lesz egy kicsit elvonulni a tömegtől. – mosolygott felénk
El.
Hobie,
Namjoon és Suga is csatlakozott a fiúkhoz, majd leültek az egyik
padra és elnyújtóztak rajta. A többiek pedig szaladgáltak és
röhögcsélve fröcskölték egymást.
–
Ott
a cukrászda – mutatott egy apró üzlet felé a
lány.
–
Guten
Tag! – hallatszottak El szájából az idegen szavak.
–
Oh,
Elisabeth! – jött elő egy idős úr, majd megölelte Elt. –
Immer
freut mich, du zu sehen!
–
Elisabeth?
Szóval így hívnak – mosolyogtam rá. Nem válaszolt csak
visszamosolygott.
Még
beszéltek pár szót, majd rám mutatott és a nevem mondta. Az úr
a karját nyújtotta felém, megráztam a kezét, s bemutatkoztunk
egymásnak.
–
Fiúk!
Ki, mit kér?- kiáltotta el magát El. A srácok felkapták a
fejüket, majd hozzánk szaladtak, s
mind
egyszerre
kezdték mondani
a magukét.
– Állj, állj, állj! Egyszerre csak egy – nevetett.
Miután
mindenki magkapta a sajátját, Rapmon és El elővették a
pénztárcáikat.
–
Ugyan!
– tolta el a lány kezét Namjoon.
–
De
hyung... – kezdett mondandójába El.
–
Köszönetképp
ezért a csodálatos helyért – mosolygott a leader, majd fizetett.
Mindenki
leült egy padra, és falatozni kezdett.
–
Jin
– lépett elém Nam. –, vigyáznál
a srácokra, hogy
ne csináljanak nagy felfordulást?
Elszaladok pár percre – súgta alig hallhatóan.
–
Persze
– mosolyogtam. Hová
mehet?
–
Suga!
Sétálunk egyet? – kiáltotta
el magát.
Az
említett lassan felállt, s komótosan mellénk sétált. Tényleg
olyan, mint egy nagypapa…
***
El
POV:
–
Lassan
fél órája, hogy Namjoonék elmentek – bosszankodott Jin.
Namjoon,
Namjoon… Áh, Rap Monster. Még meg kell jegyzem az igazi nevüket.
Szerencsére Jinnél, Junkooknál és Jiminnél nincs ilyen gond.
–
Biztos
nemsoká’ jönnek – próbáltam nyugtatgatni, de
amint
kiejtettem a számon a szavakat meg is jelentek a srácok.
–
Hyung,
mit hoztatok? – szaladt oda V és Jungkook az
érkezőkhöz, le sem véve szemüket a
Rapmon kezében lévő szatyorról.
–
Almát
– mosolygott Suga.
–
Séta
közben egy néni addig követett minket, míg nem vettünk tőle –
nevetett a leader. – Mindenkinek hoztunk – dobott minden fiúnak
egyet. Az enyémet Suga adta oda.
–
Köszönöm!
– hajoltam meg illedelmesen. Egy erőltetett mosoly után
megfordult, s elindult. Megragadtam a vállát és megfordítottam.
–
Ha
bajod van velem, akkor kérlek, mond a szemembe! – néztem rá
határozottan, de a hangom remegett. Egy darabig csak pislogott, majd
kirántotta a vállát a kezem alól.
–
Ezt
ne most beszéljük meg – sóhajtott, s beleharapott az almájába,
majd Jinhez és Rapmonhoz sétált.
Tehát
tényleg baja van velem. De mi az, hogy „ne most”? Mikor?
Hagytam
lógni a dolgot a levegőben, és inkább odamentem V-ékhez, akik
éppen kő-papír-ollóztak.
–
Mit
csináltok? –
néztem
rájuk furcsállóan.
–
Kiválasztjuk,
ki lesz az, aki lefröcsköli Suga hyungot. – nevetett Jungkook.
Jimin
POV:
–
Nem
lesz ebből baj? – emelte El a mellkasa elé a kezét. Szemében
tisztán látszott az aggodalom.
–
Maximum
leszid egy kicsit – mosolygott V.
–
De
most, hogy tudod a tervünket, neked is be kell szállnod – fogta
meg Hoseok hyung a csukóját és behúzta a körbe.
–
Én
– hátrált felemelt kezekkel –, ezt
nem tartom jó ötletnek. – Hangja
remegett.
– Suga hyung már így sem kedvel – sóhajtott. – Fiatal vagyok
még a halálhoz – mosolyodott el szomorúan.
–
Miért
gondolod, hogy nem kedvel? – karoltam át a vállát. Meglepetten
pislogott rám.
–
Ha
ez kívülről nem látszik, lehet, hogy én gondolok bele túl sokat
– sóhajtott.
–
Ti
is észrevettétek? – nézett körbe TaeTae. – El nagyon sokat
sóhajtozik – konstatálta meglepetten ő is. – Olyan vagy, mint
valami öregember – nevetett megbökve El vállát.
–
Igazad
lehet – nevetett El. Leemeltem a karom a válláról. – Köszönöm,
hogy felvidítottatok – pirult el.
–
Most
úgy nézel ki, mint egy lány – jegyezte meg Jungkook faarccal.
Mindannyian
Elre kaptunk a tekintetünket, hogy lássuk a reakcióját.
Lefagyott.
–
Tudod
– szólalt meg hirtelen, amitől mind megrezzentünk –, rólatok
sem lehet mindig eldönteni, hogy milyen neműek vagytok! –
kiáltotta, majd elszaladt.
–
Kookie,
te barom! – ütötte meg Tae az említett vállát.
–
Mi
történt? – szaladt hozzánk Monnie és Jin hyung.
–
Jungkook
lelányozta Elt, erre ő elszaladt – vakarta a tarkóját Hobie
hyung.
V
és Jin hyung összenéztek. Már Namjoon kezdte volna a szidást,
amikor El visszajött.
–
Visszakísérlek
titeket a kocsihoz – rúgott el egy követ karba tett kezekkel. –
Rám vagytok bízva, mégsem hagyhatom, hogy eltévedjetek –
sóhajtott.
–
Megint
sóhajtottál! – futott mellé nevetve Taehyung.
El
csak mosolyogva vállával megbökte a fiút. Jól
összemelegedtek... Utánuk
szaladtam, majd melléjük érve sóhajtottam egyet.
–
Most
Jimin hyung is sóhajtott! – vigyorgott a kisebbik. Csillogó
szemei szinte eltűntek pillái mögött, s ekkor… a szívem egy
hatalmasat dobbant.

Szia eonni^^
VálaszTörlésÉn most úgy érzem, hogy megfogom El-t, Tae-t és Suga macit és addig ütöm őket, amíg nem térnek észhez. De most úgy komolyan. :D És most itt megakadtam a komment írásában. Leálltam hallgatni és kornyikálni az I Need U-t. xD Na szóval. El is mondom, miért fogom velük azt csinálni. El-lel azért, mert egy nyomi kis félős lett a végére. Térjen észhez, mert én fogom tenni!!! És az nem fog neki jól esni, garantálom. ;) Aztán V. Őt spontán azért, mert iszonyat hülye, de hogy legyen konkrét indokom az-az, hogy nem tud normálisan csinálni semmit, hogy ne tudódjon ki El neme. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ő miatta fog kiderülni ez és akkor robban az atombomba. o.o Egyél meg, ha nem jól találgatok! Aztán Sucikám. Nos ő... Ő egy bunkó, taj paraszt, akit ha lehetne úgy képen törölnék, hogy a lába nem éri a földet. :333 Tudom. Kedves vagyok a férfi ultimate-emmel. Mondták már. :'D Szóval, ha nem mondja meg miért olyan kis durci, leveszem azt a szép fejét és eladom a fekete piacon.
Szóval látod mennyire szeretem, úgyhogy remélem sietsz majd a következő résszel. :33
Vigyázz magadra!!!^^ A BTS legyen veled! Pááá :33
Ja és azt elfelejtettem említeni - pedig akartam -, hogy elolvastam a két one shot-ot, amit írtál és imádtaaaaaaaaam^^ Nagyon. Na szóval ennyit akartam még.^^ Hehe :DD
TörlésSzia dongsaeng!
TörlésVégig nevettem, ahogy a kommentedet olvastam... :'D Dehogy eszlek meg!! Jó olvasni, hogy ki mit lát a történet jövőjében. :3 Sugara térve... mindenki máshogy mutatja ki a szeretetét. Néha én is szidom őket... ;)
Nagyon örülök, hogy elolvastad a történeteket és tetszettek!! :D Van még pár ötlet talonban, szóval... :3
Te is vigyázz magadra!! ^^ (BTS legyen veled... ez jó volt! x3)