Rain - 4. rész

A stylist, akihez a menedzser odavezetett, adott egy fehér Off White hosszú ujjút, egy fekete rövidnadrágot és egy barna Supreme bakancsot. Végigmért, majd egy megvilágosodott arckifejezés kíséretében, rám rakott egy fekete szemüvegkeretet, és az ujjamra húzott egy ezüst gyűrűt.

Kértem egy köteg fáslit is. Szerencsére nem kérdezősködött, csak elővett egyet az elsősegély dobozból és odaadta. A mosdóban gyorsan a mellkasom köré tekertem a fáslit, hogy még laposabb legyek, magamra kaptam a ruhadarabokat, majd visszasiettem a váróba Hobeom-shivel az oldalamon, aki leültetett egy székbe, s megkért egy sminkest és egy fodrászt, hogy varázsoljanak.

A végeredményen mindenki meglepődött. Szinte úgy néztem ki, mint egy koreai idol. Már... persze, mint egy fiú idol. Hobeom-shi csak elkerekedett szemekkel bámulta az eredményt.

– Srácok, ti mennyetek a megbeszélt helyre, nekem el kell intéznem valamit – indult kifelé, de már a telefon a fülén volt. Értetlenül pislogtunk egymásra, majd Rapmon hirtelen összecsapta a tenyereit.

– Hallottátok… fighting! – lépett ki az ajtón felemelt ököllel.

– Fighting! – kiáltottuk egyszerre, majd követtük a leadert.

***

Rap Monster POV:

Az interjú sikeresen lezajlott. El nagyon ügyes volt. Remek tolmács. Kiválóan beszéli a nyelveket. Ahogy a srácokon végignéztem… mind nagyon jól kijöttek vele. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen csak ma találkoztak, úgy beszélgettek és hülyéskedtek, mintha régóta ismernék egymást. Hirtelen végigfutott egy gondolat az agyamon: Mi lenne, ha vinnénk magunkkal a turnéra? Mivel Yoongi hyunggal a zenében és az életben is jól megértjük egymást, úgy gondoltam, vele osztom meg az ötletem először. Megragadtam a mögöttem ballagó fiú karját és félrehúztam.

– Mi a baj? – kérdezte megilletődve.

– Elről lenne szó.

– Csak nem? – forgatta a szemeit. Nos, igen, ő az egyetlen, aki nem nagyon szimpatizál a sráccal. De most nincs idő a szeszélyeire, majd később rákérdezek.

– El nagyon hasznosnak bizonyult. Még a menedzser hyunggal is meg akarom beszélni, de szeretném, ha velünk tartana az egész turné alatt – vázoltam a tervem. A szája is tátva maradt a meglepettségtől.

– Ez most komoly? Tudod egyáltalán, milyen helyzetbe hoznád őt és minket is? – túrt idegesen a hajába. – Mindegy! – sóhajtott. – Te vagy a leader, tégy, ahogy jónak látod – legyintett, majd sarkon fordult.

Még sosem beszélt így velem. Kitörésétől ledermedtem, így csak néztem, ahogyan lefordult a sarkon. Suga hyung nem sokáig tartja magában, ha valami zavarja... majd elmondja, ha eljön az ideje.

Pár perc keresgélés után végre megtaláltam a keresett személyt. Épp El főnökével beszélt így megvártam, míg befejezik. A pasi egy CD-t adott hyungnak. Mi ehet az?

– Hobeom hyungnim! – léptem mellé. Biccentett, jelezve, hogy mondhatom. – A tolmácsot illetően…

– Áh, igen, erről már én is akartam beszélni – vágott a szavamba. – Mi lenne, ha El elkísérne végig a turnén?

– Én is pont ezzel az ötlettel jöttem hozzád – nevettem.

– Remek! – veregette meg a vállam mosolyogva. – Akkor ezt megbeszéltük. A srácokkal közölnéd? Nekem még van pár elintéznivalóm – csapott a hátamra, s már ott sem volt. Először mindenféleképpen Yoongi hyunggal beszélek, utána majd Ellel és csak azután szólok a többieknek. Meg kell oldani a problémát, mielőtt még nagyobb bontakozna ki.

El POV:

A fordítás megerőltette az agyamat, így a váróba tartva hülye poénokkal fárasztottam a srácokat. Nagyokat derültek rajta… kezdtem feloldódni a társaságukban.

Útközben Rapmon és Suga leszakadtak. Mikor beértünk a szobába, a srácok vagy a táncot kezdték el gyakorolni, vagy nyújtottak, vagy… egyszerűen csak egymást kergették, rohangálva fel, s alá a teremben.

– Nektek honnan van ennyi energiátok? – dőltem el fájdalmasan az egyik padon.

– Csak idegesek – szólalt meg az egyik hölgy. – Most hiperaktívak, tíz perc múlva meg kidőlnek – kuncogott –, aztán megint rákezdik, és újra elfáradnak. Így megy ez addig, amíg el nem kezdődik a koncert – magyarázta, mikor hirtelen Suga csörtetett be idegesen az ajtón, és lefeküdt a velem szemben lévő padra.

– Mi történt? – ültem fel.

– Semmi! – az egész helyiség beleremegett hangjába.

Egy pillanatra mindenki lefagyott. Suga a falnak fordult, a hátát mutatva nekem. Jin egy „semmi baj, nem a te hibád” nézés kíséretében megsimogatta a vállam. Ez még csak az első nap, de egyikük már utál, ketten pedig tudják, hogy lány vagyok. Azt hiszem, nem fog ez olyan egyszerűen menni, mint terveztem.

***

A koncert előtti szabad órát a fiúk megfigyelésével töltöttem. Időközben Rapmon is megérkezett. Néha egyik-másik fiú leült mellém, s megkérdezte mi a helyzet, de csak annyit válaszoltam mosolyogva: „Minden rendben, csak nem vagyok hozzászokva a pörgéshez. Pihenek. Ne foglalkozz velem.” De igazából nem csak ez volt a probléma… Suga viselkedése is aggasztott.

Lassan elérkezett a koncert kezdetének a pillanata is. Kivonultunk a színpad mögé. Hihetetlen hangzavar volt. A tömeg a banda és a fiúk nevét kántálta.

Induláskor mindegyikükkel lepacsiztam, még Sugaval is. Mosolygott. Valószínűleg a fiúk és a kamerák miatt.

A fellépés leírhatatlan élmény volt. Persze kísértem már figyelemmel koncertet a színfalak mögül, de teljesen más érzés, ha olyanokat látsz odafenn, akiket személyesen is ismersz.

A dalok remekek voltak, bár többet nem ismertem közülük, a beszélgetéseken és feladatokon pedig nagyokat nevettem. Igazán jó hangulatot teremtettek.

Az elköszönés után egymás nyakába karolva, röhögcsélve jöttek le a színpadról, s mindannyian tették magukat a kamerának. Gyorsan átsiettek a csarnok bejáratához, s minden rajongóval lepacsiztak… nem viccelek, sorba álltak, s minden egyes emberrel egyenként lepacsiztak. Felfoghatatlan, hogy milyen közel állnak a rajongóikhoz, s hogy milyen közvetlenek velük. Miután az utolsó lány is elhagyta az épületet, hatalmas sóhaj tört ki belőlük.

– Biztos elfáradtatok – mosolyogtam, s segítettem a staffos lányoknak kiosztani a kis üveges vizeket a srácoknak.

– Köszönjük! – hajolt meg Rapmon, s a többiek is követték gesztusát. – Koncert után mindig leeresztünk – nevetett, majd elindult a váró felé.

– Ilyenkor még a maknae line is elviselhető – mosolygott Jin.

Kijelentését követően hátrapillantottam a mögöttünk csendesen sétáló három jómadárra, s a látványtól felkuncogtam.

– Az nem kifejezés!

A szobába érve a srácok összepakolták a cuccaikat, majd kikísértem őket a furgonig.

– Holnap találkozunk – ölelt meg V.

Mindenki lefagyott… velem együtt. Most mi… mit csinálsz? Mikor elengedett, neki is leesett, mit tett. Bocsánatkérően meghajolt, majd beszállt a kocsiba, de előtte Jin gyengéden a fejére csapott és súgott neki valamit… „Viselkedj!” – olvastam le a szájáról.

Mi lesz még itt?