Rain - 3. rész

El POV:

Lassan kinyitottam szemhéjaimat, majd nyújtózkodva ásítottam egyet. Elaludtam volna?

– Nem kellett volna olyan sokáig fennmaradni – dörzsöltem meg a szemeimet.

– Ez egy remek megállapítás – szólalt meg mellettem egy hang, mire megrezzentem.

– Nem számítottam társaságra – mosolyogtam zavartan Jiminre, miután ránézve felismertem. Ő csak állt karba tett kezekkel, s szigorú tekintettel méregetett.

– Mit csináltál, hogy nem feküdtél le időben? – tette zsebre kezeit.

– Gondolom az igazságra vagy kíváncsi – sóhajtottam. – Ezt elég nehéz bevallani, de…én…

– Csak mond ki! – sürgetett idegesen.

– Én… tegnap még egyáltalán nem ismertem a bandát – takartam el az arcomat kezemmel a kellemetlen reakciótól tartva. Mikor nem történt semmi, óvatosan kibújtam a takarás alól, s felnéztem az előttem álló fiúra. Szemei kikerekedtek a meglepettségtől.

– Ennyi? – rázta értetlenül a fejét és nagyokat pislogott, mintha csak félreértette volna.

– Egész éjszaka fenn voltam, hogy megnézzem a videóitokat, és többet tudjak meg rólatok – folytattam a mondandómat. – De azért kicsit más reakciót vártam – vakartam nevetve a tarkómat. – Nem furcsa, hogy nem hallottam rólatok?

– Dehogy! – válaszolt, miután összekapta magát. – Külföldön vagyunk, te pedig egy itt dolgozó fiatal vagy. Nem várhatjuk el, hogy mindenki ismerjen minket. Miket beszélek? Még otthon sem ismer mindenki – mosolygott kedvesen. – De… szólt a csipogód – mutatott a szerkezetre. – Nem jöttél, így elindultam megkeresni téged.

– Mi történt? – pattantam fel, s indultam az ajtó felé. Jimin tekintete zavartan cikázott végig a termen.

– Majd… majd, ha odaértünk – vágta rá végül, majd kisuhant mellettem a teremből. Azért megvárhatna…

***

Jimin pont az orrom előtt vágta be az ajtót. Most komolyan! Mikor benyitottam a fiúk várójába, hatalmas nyüzsgés fogadott. Sminkesek, stylistok, fodrászok ügyködtek a fiúk körül, hogy minél jobban nézzenek ki.

– Jimin-shi! – ragadta meg az egyik hölgy az említett fiú karját, s leültette a székbe. – Már több mint negyed órája elmentél azért az üdítőért… még nem fejeztem be a sminkedet – szidta szegényt, miközben már alapozta is le őt. Üdítőért? Negyed órája?

Megráztam a fejem, majd kérdően pislogtam minden felé, hátha találok egy tagot, akit épp nem szépítgetnek, vagy éppen nem aszik, hogy megkérdezhessem, miért is kellett jönnöm.

– El! – szaladt elém Rapmon megkönnyebbült arckifejezéssel. – Merre jártál?

– Bocsánat! – hajoltam meg mélyen.

– Semmi baj – sóhajtott halványan elmosolyodva. – A lényeg, hogy már itt vagy. Lassan kezdődik az interjú. Ha lehet, akkor most már maradj itt, kérlek.

– Namjoon-shi!

– Most sietek, de ott találsz ennivalót. Ha éhes vagy, egyél – mutatott az asztalra mosolyogva, majd elszaladt. Reggel óta úgy sem ettem semmit…

– Jin hyung – huppantam le a jóízűen falatozó srác mellé –, mi újság? – emeltem fel egy szelet pizzát.

– Több mint egy órája elmentél… mit csináltál? – érdeklődött két falat között.

– Sajnálom, elaludtam – pirultam el zavaromban. Válaszom egy kicsit meglepte. Kerek szemekkel figyelt, majd elnevette magát. Lassan közelebb hajolt, s kezét a fülkagylómhoz tette, hogy véletlenül se terjedjen a hang.

– Tudom, hogy lány vagy – súgta mosolyogva a fülembe.

Csak némán meredtem előre, míg ő eltávolodott tőlem. Mikor? Hogyan? Miért?

Államnál fogva maga felé fordította elképedt arcomat, így kényszerítve a szemkontaktusra.

– Nem tudom, miért titkolod, de tiszteletben tartom ezt a döntésed. Ha bármiről szeretnél beszélgetni, én és V tudunk róla, tehát hozzánk fordulhatsz. – engedett el egy lágy mosoly társaságában.

– V is? – súgtam remegő hangon.

– Ne aggódj, ő sem fogja elmondani a többieknek – nyugtatott.

Csak megszeppenve bólintottam egyet. Nem tehetek mást, bíznom kell bennük…

– Ő csak egy évvel idősebb nálad, vele biztosan könnyebben megérteted magad – mosolygott. Hihetetlen, de azt hiszem nem kell félnem.

Jimin POV:

Aish! Amikor olyan komolyan be akart vallani valamit... Nem tudom, mit vártam! Aztán majdnem lebuktam, és a sminkes noona csak rátett egy lapáttal.

– …min-shi, Jimin-shi!

– Mi az? – pattantak fel a szemhéjaim.

– Végre, hogy kinyitottad a szemed. Ne most aludj el! – mérgelődött a sminkes.

– Noona? Noona, a külföldieknél előfordulhat, hogy nem lehet megkülönböztetni a fiúkat a lányoktól? – kérdeztem szórakozottan.

– Hm? Azért nem tudunk rendesen haladni, mert ilyen hülyeségeken gondolkodsz? – csípte mag az arcom mosolyogva… erősebben a szokásosnál. Azt hiszem, felidegesítettem.

Miután végzett, a fodrász hyung jött, de amíg vártam, egy pillantást vetettem az asztalra, amire rengeteg mennyiségű étel volt felhalmozva. Az a hülye diéta… A tekintetem az asztal végéhez ért, ahol El és Jin hyung ültek. Hyung El állát fogta, úgy nézett a szemébe. Mi a…? Szinte már túl személyesen beszélgettek kettesben… nem tudtam megállni, felálltam, s odamentem hozzájuk.

– …vele biztosan könnyebben megérteted magad – csíptem el a beszélgetés végét.

– Mi a helyzet? – huppantam le közéjük. Mindketten elkapták tekintetüket. Az egyik a plafont, a másik pedig a falat pásztázta. Mi a franc van?

– Jimin-shi!

– Már megint eltűnt? Az a gyerek!

– Azt hiszem, menned kellene – nevetett fel Jin hyung, El pedig elmosolyodott.

– Ja! – álltam fel mérgesen.

Mikor elmentem hallottam, ahogy nevetgélnek… Rosszul esett, hogy hyung így lekoptatott. El pedig nem mondott semmit.

***

El POV:

Az interjú előtt pár perccel a a fiúk menedzsere félrehívott. Ha jól emlékszem, Song Hobeom…

– Tudom, hogy te csak a tolmács vagy, de neked is jól kell kinézned, szóval ezt vedd fel – nyomot a kezembe egy fekete miniruhát és egy magassarkút. – Bent megcsinálják a sminked és a hajad – hadarta, s már indult is.

– Ho… Hobeom-shi, én ezt nem vehetem fel – szaladtam utána. – A fiúk nem tudják, hogy lány vagyok, és szeretném, ha ez így is maradna – súgtam.

– Aish! Ez komoly? Miért fontos ez? – topogott idegesen. Magyarázat. Kell egy kifogás…

– Maga szerint mi történne, ha egy hétig hét fiú össze lenne zárva egy koruk béli lánnyal? – húztam fel a szemöldököm. Nem mintha olyan fiúk lennének, de hátha elfogadja.

– Ők biztos nem… Rendben! – sóhajtott. – Gyere velem, adok valami mást. Ez az!